Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a közelmúltban több írásbeli kérdést is intézett a kormányhoz az influenza elleni vakcina ügyében. A múlt héten kapott válaszokra hivatkozva kijelentette, a kormány nem tudja megmondani, mekkora lesz az igény a kisebb kockázatú oltóanyagra, ahogy azt sem, hogy hány potenciális igénylő van. Szerinte a kabinet azt sem tudja, hogy honnan és mikor lesz újabb adag vakcina, ha a jelenleg rendelkezésre álló elfogy.

Hirdetés

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt felelte, hogy a képviselő nem a válaszokból idézett, hanem vádaskodott.

A kormánynak az a célja, hogy ne csak a korábbi kockázati csoportoknak adják ingyenesen az influenza elleni védőoltást, ugyanis minél nagyobb mértékben meg akarják akadályozni, hogy az embereknél egyszerre jelentkezzenek a koronavírus és az influenza tünetei – közölte.

Tavaly mintegy 1,3 millió adag oltóanyag állt rendelkezésre, aminek valamivel több mint a felét adatták be az igénylők. Idén 1,4 millió adag vakcina áll rendelkezésre, ami a tavaly beadatott oltóanyagmennyiség kétszerese – sorolta az államtitkár.

Korábban írtuk

A politikus hangsúlyozta, a kormány minden forrást felkutat, hogy további oltóanyagot szerezzen.

Ezt követően Lezsák Sándor levezető elnök bezárta a parlament hétfői ülését.

Hány embernek kell még meghalnia? Ne háborúzzanak, hanem azonnal cselekedjenek!

Bangóné Borbély Ildikó azonnali kérdése a Parlamentben: " Hány embernek kell még meghalnia? Ne háborúzzanak, hanem azonnal cselekedjenek! " címmel.

Posted by MSZP on Monday, November 9, 2020