Hirdetés

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) a koronavírus-járvány kormányzati kezelése kapcsán azt mondta, hogy ellentmondásosan nyilatkozott Orbán Viktor miniszterelnök. Példaként a maszkviselést, a harmadik oltás beadását említette. Szerinte a kormányfő nyilatkozataival árt a járványkezelésnek.

Felvetette azt is, hogy az ellenzék hónapok óta sürgeti a regisztráció nélküli oltást, aminek indokoltságát szerinte az oltási akcióhét bizonyította is.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte, az Egészségügyi Világszervezet vezetői elismerték a magyar járványkezelést. Magyarország a világon elsők között hozott intézkedéseket a járvány ellen, az oltást is az elsők között kezdte el, és a világon nem találni még egy olyan országot, ahol hatféle vakcinával oltanak – jelezte.

Elmondta, a miniszterelnök oltásra buzdítja az embereket, a baloldali képviselők viszont az orosz és a kínai vakcinák ellen vannak.

Korábban írtuk

Az akcióhéten is regisztrálták az oltásra jelentkezőket, ott helyben – mondta.