Fotó: parlament.hu (képernyőfotók, szerk.)
Hirdetés

A beszélgetésből egyebek mellett kiderül, Bangóné Borbély Ildikó sajnálja, amit tett, de úgy véli, másoknak is van még diplomaügyük a baloldalon.

„– Ön két ciklust végigcsinált úgy a Parlamentben, hogy nem derült ki, hogy nincs diplomája. Ennyire ádáz harc dúlt most a pozíciókért, hogy kiszivárogtatta ezt valaki?

– Nézze, én a Magyar Szocialista Párt listáján a 10. helyen szerepeltem. Ez láthatóan nem befutó hely az összellenzéki listát nézve. Ezzel én is tisztában voltam, és sok minden miatt több mint egy éve készülök arra, hogy nem leszek a következő parlament tagja. Egy képviselőnek értékelnie kell a parlamentben eltöltött ciklusok után, hogy milyen munkát végzett. Miután kitört a diplomabotrány, voltak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy a Kossuth téren egy máglyán fognak elégetni. Mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el. Nem gondolom, hogy ez történt. Hibáztam, és ezért elnézést kérek mindenkitől, aki bízott bennem. Az elmúlt nyolc év munkája azonban nem mehet feledésbe emiatt. Azt szeretném, ha választóknak néha eszükbe jutna azért az a számos jó ügy is, amikért képviselőként harcoltam.

Ha nem a helyére hajtottak, akkor még mindig nem teljesen világos, miért kellett most kiszivárogtatnia valakinek ezt az ügyet. Hogyan lehet, hogy eddig nem derült ki a dolog, ha erről valakik már korábban is tudtak?

Nem akarom a politikai közösségemet bántani, ezért csak annyit mondok, hogy az ellenzéki oldalon nem én vagyok az egyetlen, aki érintett ilyen ügyben.

Csak nem azt állítja, hogy más ellenzéki politikusoknak is gondok vannak a diplomájuk körül? Kiről van szó?

Nem szeretnék neveket mondani, de annyit mondhatok, hogy nem csak én tudok róla, hogy vannak ilyen ügyek.

Legalább annyit áruljon el, hogy szintén parlamenti képviselő-e az illető vagy illetők.

Hallomás alapján van ilyen is, meg olyan is!” – mondta a politikus, aki kérdésre válaszolva momentumos Hajnal Miklósra külön is kitért: 

„Az ellenzéki pártok felállítottak egy etikai kódexet. Hajnal Miklóssal kapcsolatban pedig csak azt tudom mondani, hogy ez az etikai kódex valakire vonatkozik, valakire pedig nem. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mi fér bele a későbbi politikai élete szempontjából, és mi nem. 

A Momentum és Hajnal Miklós úgy döntöttek, hogy nem vállalják az ő hasonló ügyének a következményeit.

Én az első perctől kezdve vállaltam a felelősséget, és azt gondolom, hogy Hajnal Miklósnak is vállalnia kellene. Ha valami az egyik pártra vonatkozik, akkor a másik párt képviselőire és jelöltjeire is vonatkoznia kell” – tette hozzá.

A (korábbi) politikust kérdezték a közelmúltban kirobbant zuglói korrupciós botrányról is. Válaszából kiderül: Bangónénak a jelek szerint komoly fenntartásai vannak például Hadházy Ákossal kapcsolatban.

Korábban írtuk

„Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy amikor kampány van, jól láthatóan fokozottabban jelennek meg korrupció gyanújáról szóló hírek. Az én ügyemet semmiképpen sem hasonlítanám össze egy feltételezett bűncselekménnyel. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet: Horváth Csabát, Tóth Csabát, Molnár Zsoltot vagy Baja Ferencet is. Hadházy Ákosnak megjelent egy Facebook-bejegyzése, amelyben felszólította Horváth Csabát és Molnár Zsoltot, hogy lépjenek vissza a közös listáról. 

Felhívnám rá Hadházy Ákos figyelmét, hogy az ellenzék etikai kódexe minden pártra vonatkozik, és ennek értelmében akkor nem lenne helye a listán sem a momentumos Cseh Katalinnak, sem az olyan DK-s politikusoknak, mint Czeglédy Csaba, Ráczné Földi Judit vagy éppen Gréczy Zsolt.Ha felállítunk egy követelményrendszert arról, hogy a képviselőknek minek kell megfelelniük, akkor ennek mindenkire vonatkoznia kell. Beleértve Hadházy Ákost is.

Miközben Hadházy Ákos felszólítja az MSZP képviselőjelöltjeit, hogy lépjenek vissza, és ne terheljék tovább a közös listát, nem kerülhetjük el, hogy ez nem csak a Magyar Szocialista Pártot kell érintse. Ezen logika szerint fel kellene szólítania erre a többi képviselőt, köztük saját magát is. 

Tudvalevő: ha nyer az ellenzék a választáson, Hadházy Ákos lesz a korrupció feltárásáért felelős tárca nélküli miniszter. Pedig ellene is vannak eljárások” – közölte.

Az interjúban egyébként Bangóné Borbély Ildikó elmondta: „nem kell többé a politika”, a civil életben képzeli el a jövőjét.