Az ellenzéki politikus felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben arról beszélt, hogy vakcina nélkül nem lehet megállítani a vírust, mert újabb és újabb hullámokban visszatér. Azonban azt már nem fejtette ki a miniszterelnök, hogy mit tesz a kormány addig, amíg nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségben a vakcina – tette hozzá.

Fotó: youtube.com (képernyőfotó)
Hirdetés

Hangsúlyozta: nem lehet ölbe tett kézzel várni addig, amíg lesz elegendő oltóanyag, hanem minden rendelkezésre álló eszközzel védekezni kell a vírus terjedése ellen. A Fidesz viszont úgy tűnik, hogy lemondott a védekezés egyik legfontosabb eszközéről, a tesztelésről – vélekedett. Ezért Bangóné Borbély Ildikó szerint lehetővé kell tenni, hogy az emberek önmagukat ellenőrizzék.

Hozzátette: a miniszterelnök vegyen példát az általa mintalaborként emlegetett Ausztriáról, ahol ingyenes gyorsteszteket biztosítanak az embereknek, és Németországban is tervezik ezt, sőt a németeknek még nemzeti tesztstratégiájuk is van – mondta.

Megjegyezte: Magyarországon ezzel szemben „a Fidesz bármiféle stratégia nélkül, átgondolatlanul, ötletszerűen szervezett bizonyos csoportokban teszteléseket, a kontaktkutatásról pedig teljesen le is tett”.

Korábban írtuk

Bangóné Borbély Ildikó arról is beszélt: az MSZP továbbra is követeli a kormánytól a részletes oltási terv nyilvánosságra hozását, valamint a pontos, hiteles és teljes körű tájékoztatást.