Fotó: facebook.com (Ábel Attila oldala)
Hirdetés

Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, véleményük szerint a XXI. kerületben nem tisztességen zajlott a választás, valamint ott volt a legtöbb (1620) érvénytelen szavazat.

Közölte, volt olyan szavazókör, ahol elhunyt személy szerepelt a névjegyzékben, vagy olyasvalakihez érkezett mozgóurna, aki ezt írásban előzőleg nem kérte.

Ezért a hat párt összefogásában úgy döntöttek, hogy „megóvják” a választási eredményt – jelentette be Bangóné Borbély Ildikó, aki hozzátette, a jogorvoslatot időben eljuttatták a választási bizottságnak. Azt szeretnék – emelte ki -, hogy tisztességes választás legyen a kerületben.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője úgy fogalmazott, most vasárnap visszavették Budapestet és visszaadták a budapestieknek, az emberek megmutatták, hogy „elegük van a nemzeti együttműködés rendszerének kiskirályaiból”.

Azt mondta, ami Csepelen történt, az „gyanúra ad okot”. Szerintük az ottani furcsa, kivizsgálatlan esetek és a nagyszámú érvénytelen szavazat miatt Borbély Lénárdnak (Fidesz-KDNP) meg kellene fontolnia, hogy a következő polgármesteri ciklusát kétes legitimációval indítja, vagy kiáll a választók elé és tisztázza a botrányos körülményeket.

Németh Szilárd közleménye
Bangóné, a hivatásos patkányozó nem bírja elviselni a csepeli választók döntését, Borbély Lénárd és a Fidesz győzelmét. Most a baloldali többségű Fővárosi Választási Bizottságot akarja felhasználni a csepeli választási eredmény meghamisítására. Ez a demokrácia teljes lábbal tiprása.
Mindenfélét összehazudozik, alaptalanul vádaskodik, a tőle megszokott módon üvöltözik. Úgy viselkedik, mint aki a hatalomvágytól vezérelve megőrült. Üldözési mániában szenved. A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat épülete előtt a választás megismétléséért gyűjt aláírást. A tértől csak pár lépés az ideggyógyászati rendelés. Javaslom, sürgősen forduljon orvoshoz!
Németh Szilárd
választókerületi elnök
Kiadó: Fidesz

Erdősi Éva, a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP csepeli polgármesterjelöltje azt mondta, sok az érvénytelen szavazat, de ezek legnagyobb része egy üresen beadott szavazólap. Példaként közölte, átlagban a főpolgármesterre leadott szavazatok 1,42 százaléka volt érvénytelen, a polgármesterre leadottaknak 2,42 százaléka, míg az egyéni választókerületekben 6 százalék. Hozzátette, ezeket az ügyeket ki kell vizsgálni, hogy mindenki nyugodt szívvel indulhasson neki a következő öt évnek.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum politikusa közölte, azért csatlakoztak a jogorvoslati kérelem beadásához, mert kiugróan magas az érvénytelen szavazatok száma, amit már nem lehet a statisztika keretei között értékelni.

Hartaházi Miklós, a Jobbik fővárosi regionális igazgatója azt mondta, a Jobbik alapítása óta kiáll a tiszta választások mellett, és pártja is elfogadhatatlannak tartja a tapasztalt visszaéléseket, szabálytalanságokat. Olyan szavazókörökben is szeretnének új választást, ahol az ellenzéki összefogás jelöltje nyert – mondta.

Horváth Gyula, a DK csepeli szervezetének elnöke szerint kötelességük támogatni a vétót egy olyan helyzetben, amikor törvénytelenségek láttak napvilágot.

A választási bizottságnak három napja van a döntésre.

A vasárnapi önkormányzati választás nem hivatalos eredménye szerint ismét Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) lett Csepel polgármestere 14 899 szavazattal. Erdősi Éva (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) 12 260 szavazatot kapott, Pákozdi József (Buckai Szövetség Egyesület) 971 szavazatot, míg Wolf József (Munkáspárt) 230 szavazatot.