Fotó: shutterstock.com/Stefano Ember (illusztráció)
Hirdetés

Szanka Ferenc közölte, a gyanúsítottak ellen a bűncselekmény felismerésére és elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt indult eljárás.

A gyanú szerint a nő két társával csütörtökön az utcán szólította meg az idős asszonyt. Megkérdezték tőle, mennyi megtakarított pénze van, és elhitették vele, hogy a koronavírus-járvány miatt hamarosan be fognak csődölni a bankok és pont a sértett pénzintézete az, ami lehet, hogy a jövő héten már erre a sorsra jut. Azt tanácsolták, vegye ki a pénzét a bankból, majd felajánlották neki, hogy gépkocsival elviszik és haza is szállítják. Az idős asszony elfogadta a segítséget, és 2 millió forintot vett ki a bankból.

A gyanúsítottak azzal az ürüggyel jutottak be az asszony lakásába, hogy leveszik róla a rajtalévő rontást, majd figyelmét elterelve ellopták a bankból felvett pénzt.

Korábban írtuk

A bíróság – nem végleges döntésével – ügyészi indítványra elrendelte a nő letartoztatását. Társait is őrizetbe vették – közölte a csoportvezető ügyész.