Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

Lenyűgözően impozáns a Baradla-barlang aggteleki, ősidők óta nyitott természetes bejáratának ötvenméteres magasságba emelkedő sziklafala. A világörökség részét képező, közel 30 kilométer hosszú Baradla–Domica-barlangrendszer nagyobb része hazánkban található, öt kilométeres szakasza Szlovákiába nyúlik át. A cseppkőbarlang nemcsak Magyarország, hanem egyben a térség egyik legkiemelkedőbb – legrégebben kutatott, legismertebb és képződményekben leggazdagabb – természeti kincse, kivételes mikroklímával.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A −3 fokos külső hőmérséklet után a sziklaüregbe lépve kellemes-lazító érzés szembesülni a +10 fokos enyhe klímával, amit a magas páratartalom tesz még különlegesebbé. Könnyedén haladunk a kivilágított, betonjárdával és lépcsőkkel kiépített szakaszokon. Miközben szemünk a félhomályhoz szokik, az Aggteleki Nemzeti Park (ANP) osztályvezetőjével, Bacsó Zsolttal arról beszélgetünk, hogy a 96-98 százalékos páratartalom miatt a barlang levegője szinte teljesen por- és pollenmentes, ezért a légzőszervi betegek számára bizonyítottan gyógyító hatású. Ezt a lég- és az élénk vízáramlások is befolyásolják. A járatokban sétálva az allergiások akár tünetmentessé is válhatnak, míg az asztmatikus páciensek gyakran arról számolnak be, hogy egy-egy hosszabb túra után csökkenteni tudják gyógyszeradagjukat.

A bejárattól pár száz méterre levő terápiás termek felé közeledve lépteinket a mészkőfalakról lehulló csapadékvízcseppek ritmikus zenéje kíséri. A felszínről beszivárgó csapadék összefüggő vízfolyásokká és barlangi tavakká duzzad, felszínükön mint természet alkotta tükörben megkettőződnek a mennyezet cseppkövei, amelyek az évmilliók során titokzatos formákat öltöttek. A különböző járatok elnevezése a látogatók fantáziáját dicséri. A Teknősbéka-teremben például fehér, vörös, zöld és szürke színben játszó, szószéket, fácánt és rétisast utánzó cseppkövek sorakoznak. A barlang túraútvonalait évente százezer ember látogatja, a kiváló akusztikájú, káprázatos hangversenyteremben ezer fő befogadására alkalmas koncerteket rendeznek, de nem ritkák az esküvők, sőt a barlangi futóversenyek sem.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Megérkezünk a turistaútvonalaktól elkülönülő Róka-ágba, ami a két, összesen harminc ember befogadására alkalmas gyógyterápiás teremnek ad otthont. Közel száz méterrel vagyunk a talajszint alatt. Az ágyakon az Aggtelektől 40 kilométerre fekvő edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet légúti betegei pihennek, akik Almási Barnabásné fizioterápiás szakasszisztens tájékoztatása szerint a kórházban minden reggel állapotfelmérő vizsgálaton vesznek részt, de a háromórás barlangi terápia része a séta és a gyógytorna-foglalkozás is. A szakember örömmel újságolja, hogy a betegek állapota és fizikai állóképessége pár nap alatt is látványosan javult. A mostani háromhetes próbaterápiát, amelynek célja az infrastruktúra tesztje és rendszerbe állítása, tavaszi és nyári követi majd, és az eredmények összegzése után várható az országos tisztifőorvos végső minősítése.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Az 1,6 millió euró összköltségből megvalósuló projekt részeként a szlovák oldalon szintén gyógybarlangot építenek ki.

Aggteleken a szolgáltatás a tervek szerint államilag támogatott lesz, de önköltséges formában külföldi vendégek is igénybe vehetik majd, előreláthatóan 2021-től.

Az ANP szakembereinek van már tapasztalatuk a terápia terén, hiszen egy évtizeddel korábban a jósvafői bejárathoz közelebb levő Béke-barlangban is zajlott ilyen jellegű tevékenység. A természetvédők a közeljövőben ott is szeretnék újraindítani a kezeléseket.

A fejlesztésektől az egészségturizmus fellendülése mellett a helyi szállásadás és vendéglátás élénkítését is várják.