Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a kormány már korábban 54-ről 70 napra növelte a szünidei gyermekétkeztetésre igényelhető napok számát. Ugyanakkor megváltozott a rendszer is, hiszen az a család igényelheti ezt az étkeztetést, ahol az egy főre (a gyermekeket is beleszámolva) eső jövedelem nem éri el a nettó 172 900 forintot. Ez körülbelül 100 ezer ember.

Hirdetés

Azok számára, aki ezt kéri, akár nyár közben, menet közben is – egyik hétről a másikra – a lehetőség nyitva áll, és soha egyetlen településnek sem mondtuk azt, hogy ezt nem finanszírozzuk, mert nincs forrás – fogalmazott Rétvári Bence.

Elmondta azt is, az elmúlt években három olyan kormányzati támogatásra is lehetett jelentkezni, amely az önkormányzati, tehát az iskolákra, óvodákra, bölcsődékre és szociális intézményekre főző konyhák megújítását célozták. Elhangzott, hogy 2015 óta 480 önkormányzat konyhája újult meg.

Rétvári Bence hangsúlyozta, 2010-ben 600 millió forintot költöttek arra, hogy minden diák hozzájusson az egészséges élelmiszerhez. Most ez az összeg eléri a hatmilliárd forintot: ebből a pénzből mintegy félmillió gyerek kaphat gyümölcsöt, zöldséget, valamint tejet, tejterméket az iskolákban.

Korábban írtuk