Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív
Hirdetés

–  Judith Sargentini a Facebookon újabb videókampányt indított Magyarország ellen, és április elején immár az ötödik fordulója volt a Magyarország elleni jogállamisági eljárás tárgyalásának is. Mi értelme van még ennek az eljárásnak, hiszen fél év alatt jól láthatóan megrekedt, és most már nyilván nem fejezhető be az uniós parlamenti ciklus végéig?

–  A választási kampányban nem bonyolítható le tényszerűen egy politikailag motivált, bevándorláspárti képviselők által kezdeményezett eljárás. Ez az érvelés még a velünk szemben kritikus tagállamokban is süket fülekre talált. Sargentinik voltak és lesznek is, korábban Tavaresnek hívták azokat, akik ilyen jellegű eljárásokkal akartak maguknak emlékművet állíttatni. Nyugat-Európában biztos recept, hogy ha valaki népszerű akar lenni, akkor tüntesse fel magát a jogállamiság legnagyobb bajnokának. A Sargentini-féle támadássorozatot kampányeseménynek tekintem, ami abból is látszik, hogy ahogy közeledünk a május 26-ai európai parlamenti választáshoz, egyre hangosabbak lesznek, hiszen soha nem volt még ekkora tétje egy választásnak sem. Négy hét múlva eldől, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetése lesz-e az Európai Uniónak. Ötször voltunk már a Tanács napirendjén, egy­előre eljárási kérdésekkel ment el az idő, mert a hetes cikkely a követendő szabályozással kapcsolatban annyira szűkszavúan fogalmaz, hogy az uniós elnökséget vivő Ausztriának, majd Romániának is nagyon alaposan át kellett gondolnia a teendőket.

–  Politikai becsvágy és háttérérdekek összekapcsolódása?

–  Egyértelműen bebizonyosodott, hogy az eljárás Magyarország migrációs politikája miatt indult, mert a kormány 2015-ben nemet mondott a kvótadöntésre. Azóta a jogállamiság leple alatt próbálnak nyomás alatt tartani minket, hogy változtassunk a bevándorláspolitikánkon. Mi azonban ezt nem akarjuk. Szeretnénk megőrizni Európát az európaiaknak, Magyarországot pedig magyar országnak. Szeretnénk megőrizni településeinket olyannak, amilyennek szeretjük. Nyugat-Európában azonban hatalmas liberális médianyomás van, és láthatóan minden politikus ennek akar megfelelni. Hiszen aki nem áll be a sorba, néhány nap alatt ellehetetlenítik az interneten, a CNN-en vagy a BBC-n. Ha valaki ezen a kereten kívül próbál gondolkodni, az egy bátorságpróba.

–  Ebbe sorba illeszkednek Manfred Webernek, az Európai Néppárt csúcsjelöltjének a megnyilvánulásai is, aki például kijelentette, hogy semmi esetre sem fogadja el a Fidesz támogatását?

–  Józan politikus olyat nem mondhat, hogy a neki felajánlott támogatást nem fogadja el. Weber a baloldal túszává vált, beszállt a média által gerjesztett liberális versenybe. Mondhatni, a sajtó lett a negyedik hatalmi ág, Manfred Weber pedig nem elég bátor ahhoz, hogy saját pártjának, a Néppártnak az elvei mentén fogalmazza meg a gondolatait. Én azért bízom benne, hogy a Néppárt többsége még nem távolodott el azoktól keresztény értékektől, amelyek alapján létrehozták.

–  Jelentheti ez azt is, hogy a választások után változik Weber viszonya a Fidesz iránt?

–  Optimista a hozzáállásom, abban bízom, hogy olyan eredmény születik, ami ezeket a nem igazán bátor politikusokat is őszintébb politizálásra fogja sarkallni. És azt is remélem, hogy a választások után Nyugat-Európa olyan hely lesz, ahol valóban érvényesül a véleménynyilvánítás szabadsága, és nem csak a liberális nézetet lesz szabad hangoztatni. A választáson kulcstényező lesz, hogy a migrációra az európai polgárok milyen választ adnak. Mindenkire szükség lesz, hogy a brüsszeli bevándorláspárti elit hatalmi törekvéseit megfékezzük, és olyan keresztény Európát építsünk, amelyet örömmel adunk majd át gyermekeinknek, unokáinknak.

–  Ha megváltozik az Európai Parlament fő ideológiája, egyszerűen lezárható lesz a hetes cikkely szerinti eljárás?

–  Mivel egy politikailag motivált, bevándorláspárti politikusok által szított eljárásról van szó, akár az Európai Parlament, akár az Európai Bizottság átalakulása sokat változtathat a helyzeten. Ha az eljárás valós jogi alapokra helyeződik, ha van esély arra, hogy jogászok között értelmes párbeszéd kezdődjön, bízom abban, hogy megnyugtatóan le tudjuk zárni. Ha a statisztikákat nézzük, akár az igazságügyi kérdéseket, akár a folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárásokat, Magyarország mindig a felső egyharmadban van, vagyis a ritkábban hibázó államok között szerepel. Ugyanez igaz a nemzetközi szervezetek, akár a Velencei Bizottság ajánlásaira is. Magyarország átlagon felül veszi figyelembe ezek véleményét, más tagországok sokkal kevésbé aktívak a végrehajtásban.

–  Mi az oka, hogy ennek ellenére hazánkról ismétlődően a negatív felhangokat előtérbe helyező jelentések látnak napvilágot?

–  Ezeket a jelentéseket mindenki független igazságszolgáltatási szervek jelentéseként fogja fel Nyugat-Európában. Nem veszik figyelembe, hogy nemzetközi NGO-hálózathoz tartozó szervezetek elfogult véleményéről van szó. Ezek a szervezetek nem felelnek meg semmiféle nemzetközi szabványnak: például mi alapján állapítják meg egy-egy tagállamról, hogy nincs rendben a sajtószabadság, vagy hogy az igazságszolgáltatása független-e? Általában ugyanaz a néhány NGO terjeszti az álhíreket is Magyarországról, bár az idő múlása sokat segít az érvelésünknél. Például azt híresztelik, hogy a civil szervezeteknek ellehetetlenítjük a működését egy korábbi szabályozással. Azóta kiderült, hogy csupán bejelentési kötelezettségük van bizonyos összeghatár felett a külföldről érkező adományok tekintetében, ami az unióban szokásos, és az annyira üdvözölt transzparencia­gyakorlatnak is megfelel. Az illegális bevándorlást megakadályozó törvénycsomagunkról álhírként azt terjesztették, hogy emberijog védőket börtönbe zárunk, de persze idővel kiderült, hogy erről szó sincs. A Tanácsban a kollégáknak már több alkalommal is felhívtam a figyelmét, hogy minden tagállami szakértőnek felelnie kell azért, hogy milyen forrásokból válogat a jelentéseihez. Valójában ennek az adott tagállam felelősségének kellene lennie.

–  Facebook-oldalán is olvasható, hogy minél több beszélgetésre törekszik külföldi politikustársaival, hogy felvilágosítsa őket a valós magyarországi helyzetről. Mit tapasztal, a nyugati politikusok mennyire tájékozottak Magyarországról?

–  Első körös muníciójuk van, ami általában az NGO-véleményekből származik, illetve a nemzetközi sajtóban hallott mantrára épül. Ezek az emberek egy idő után nagyon nehezen tudják elkülöníteni, amit saját maguk tapasztaltak, amit olvastak és amit másoktól hallottak. Brüsszelben élve pedig kilenc évig azt tapasztaltam, hogy heti szinten táplálják a negatív képet Magyarországról a nyugati polgárok tudatába, tudatalattijába.

–  Mennyire nyitottak a politikusok az érveire?

– Embere válogatja, és persze a nyilvánosság is más, mint a zárt ajtók mögötti tárgyalás. Azt szoktam mondani, hogy kavicsokat dobálok a vízbe. Elbizonytalanítom őket. Hiszen egyedül nehéz a mantrával felvenni a versenyt.

–  Honnan fakad a nyugati sajtó mérhetetlen gyűlölete Magyarország iránt?

–  Több oka is van. Egyrészt már nem működik az a forgatókönyv, amit a közép-európai országok csatlakozásakor nyugaton felvázoltak, vagyis hogy a térség legyen hálás, amiért Európa magához emelte őket. Afféle tinédzserkorban levő suhancnak tekintik ezeket az országokat, és még csak nem is sértő szándékkal mondják, hogy egyelőre nem vagyunk elég fejlett demokráciák, illetve hogy ők majd megmutatják nekünk, milyen a nyugati demokrácia. Pedig a kommunizmus előtti időszakban Magyarországon és a térségben is érett piacgazdaságok működtek, számos mai törvényt alkalmaztunk már az ezernyolcszázas évek végén is. Másrészt pedig mi is megtanultuk a játékszabályokat, jól tudjuk érdekeinket érvényesíteni a tárgyalóasztalnál, ők pedig hozzá voltak szokva, hogy bábuként bólogatunk és mindent elfogadunk. A 2010-es kormányváltás óta nagyot változott az uniós politikánk, egy magyaros, őszinte, egyenes mentalitással, az ország érdekeinek nyílt képviseletével vagyunk jelen az Európai Unióban. Természetesen az unión belül is vannak gazdasági érdekkülönbségek, Nyugat-Európának sem megy annyira jól, így ez is frusztrációt jelent. S természetesen az is számít, hogy a magyar választók felhatalmazására a magyar kormány nemet mondott a multikulturális társadalomra, ami eltér az európai fősodortól, hiszen ők ezt megingathatatlan főszabálynak tekintik

–  Életrajza szerint ön egy brüsszeli női focicsapatban is játszott, márpedig a pályák mellett nagyon is érzékelhető a közhangulat. Hogy látja az utca embere Brüsszelben Magyarországot? Mert például a hazai turizmus rekord­számaiban nem látszik a nyugatiak idegenkedése…

–  Ez is mutatja, hogy a nyugat-európai elit elszakadt az átlagpolgároktól. A brüsszeli utcák világa igazolja miniszterelnökünk szavait, miszerint a nyugati társadalmak már nem dönthetnek arról, akarnak-e a multikulturális rendszerben élni, ők már talán csak az együttélés szabályairól köthetnek kompromisszumokat. Viszont mi, újonnan csatlakozott országok még azt az alapvető kérdést is eldönthetjük, hogy el akarunk-e indulni ebbe az irányba. Számos olyan egyéni tapasztalatom volt Brüsszelben, ami azt tanúsította, hogy az együttélés nem egyszerű. Ezzel együtt a média a hétköznapi emberek gondolkodását is befolyásolja. Előfordult, hogy beléptem egy múzeumba, és amikor kiderült, hogy magyar vagyok, elkezdtek sajnálni, hogy diktatúrában élek. Sok munkánkba telik még, hogy a híreket is felszabadítsuk a liberális béklyó alól.

–  De már változott a helyzet Olaszországban és Ausztriában, most már nyugaton is előfordulnak olyan kormányok, amelyek egyetértenek a magyar kormány alapértékeivel. Hol érhetnek még be hasonló változások a mostani parlamenti választáson?

–  Már 2014-ben is sok volt az elégedetlenség, már akkor nagyot változott az Európai Parlament összetétele. A klasszikus pártok valószínűleg ismét veszíteni fognak támogatottságukból, kérdés, hogy az innen leválók mit választanak. Ebből a szempontból is érdemes vizsgálni a legutóbbi tagállami választásokat: a finn eredményt, a holland felsőházi választásokat, az új spanyol formációt, vagy akár az olasz Liga regionális választásokon hozott számait.

–  A britek jóval tovább maradnak bent az unióban, mint ahogy bárki gondolta volna, valószínűleg lesznek még náluk is választások, és lesznek parlamenti képviselőik is. Jó ez nekünk vagy nem?

–  A brit eredmények teljesen át is változtathatják azt a politikai stratégiát, amit az Európai Néppárt vagy az európai szocialisták elképzelnek. A szocialisták frakciója például jóval nagyobb lehet a brit munkáspárti képviselőkkel. Ezzel párhuzamosan pedig felértékelődhet a Fidesz jelentősége is a Néppártban.