Bayer Zsolt a magyarságnak tett ígéretére emlékeztette Romániát
Elmondta, hogy az 1918-as nyilatkozatban teljes nemzeti szabadságot ígért a Romániában élő népeknek a románság. E szerint minden együtt élő nép önállóan bíráskodhat, igazgathatja és képezheti önmagát. A nyilatkozat harmadik cikkelyét – mint mondta, a nagykövetség munkatársai és a román média kedvéért – román nyelven is felolvasta.
Emlékeztetni kívánja ugyanis Romániát az általuk tett Gyulafehérvári nyilatkozatra, a magyarság történelmi jussára és az adott szó becsületére – fűzte hozzá.
Bayer Zsolt a továbbiakban a székelység történetében a legnagyobb tüntetésnek nevezte a Székelyek nagy menetelését, ami elvezethet Székelyföld autonómiájának kivívásához.
Közlése szerint mára a székelység Európa egyetlen etnikai közössége, amelyik nem rendelkezik autonómiával. Márpedig ami más etnikai közösségeknek jár Európában, az a székelységnek is jár – jelentette ki, hozzáfűzve: ezt azért mondhatjuk el Budapesten is, mert nincs két magyar nemzet, csupán egy.
„Éljen a székelység el nem idegeníthető joga az önrendelkezésre, éljen a székely autonómia!” – zárta beszédét Bayer Zsolt.
György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke beszédében kijelentette, Székelyföldért megmozdult az egész világ. Mint mondta, az erdélyi Háromszéken zajló menetelés mellett három kontinensen, tizenhárom ország harminc városában vannak a székely autonómia melletti tüntetések.
A székelyek mellett áll a világ magyarsága – hangoztatta.
György-Mózes Árpád szerint a román kormány régiósítási törekvései elérték, hogy a székely nép öntudata erősebb, mint valaha.
A székely autonómia gondolatának ellenségeit – mint fogalmazott – „magunk közül is ki kell” szűrni. Vannak saját árulóink is, akik például arról beszélnek erdélyi magyar értelmiségiként, hogy az autonómia iránti küzdelem értelmetlen – mondta.
György-Mózes Árpád hangoztatta: minden nemzet egyenlő, a székely nép nem lehet másodrangú állampolgár saját földjén.
(MTI)