Fotó: MTI/Balázs Attila, archív
Hirdetés

A Lövei Csaba önkormányzati képviselő által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben azt írták: a jelöltet a Demokratikus Koalíció, a Függetlenek Egyesülete, Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd Magyarországért és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja.

Indoklásuk szerint az elvárásoknak „maximálisan megfelelő” Jeszenszki András végigjárta a politika lépcsőfokait, (.) húszéves „politikai munkája bizonyítja tisztességét, becsületességét és a kérlelhetetlen kiállást az emberekért, a közösségekért”.

A jelölést bejelentő sajtótájékoztatót összegző közlemény szerint Jeszenszki András azt mondta: „példaértékű összefogás született meg Nyíregyházán, amelynek tagjaival (…)  olyan együttműködést és programot állítottunk össze, amely minden közösen lefektetett alapértéknek megfelel”.

A polgármesterjelölt hozzátette, egyszerre képviselik „a keresztény értékeket, ugyanakkor a baloldali szolidaritást is, a fiatalos lendületet, töretlenül elítélik a korrupció valamennyi formáját, elkötelezettek a környezet védelme iránt, tisztelik az önálló véleményt és az idősebbek tisztességes, áldozatos, többgenerációs munkáját, példamutatását”.

Lövei Csaba önkormányzati képviselő a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviseletében június 14-én jelentette be, hogy közös polgármester- és képviselőjelölteket indít hat ellenzéki párt és két civil szervezet az októberi önkormányzati választáson a szabolcsi megyeszékhelyen.