Az államtitkár úgy fogalmazott: a bizottsági ülésen jelen lévő valamennyi képviselő hallhatta, hogy „igaz Ruszin-Szendi Romulusz Ukrajnát dicsőítő megszólalása.”

Hirdetés

Az ülésen elhangzottakról szóló jegyzőkönyvek és hanganyagok egyértelműen és minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Ruszin-Szendi Romulusz vezérkarfőnökként a magyar kormány békepárti álláspontjával és a neki adott kötött utasítással ellentétes álláspontot képviselt a NATO vezérkarfőnöki ülésén.

„Ruszin-Szendi Romulusz tudatosan és előre megfontoltan kockára tette a magyar emberek biztonságát, ezzel cserben hagyta a magyar embereket, bajtársait és Magyarországot” – jelentette ki Barthel-Rúzsa Zsolt.

Hangsúlyozta: a bizottság elé tárt dokumentumok és hanganyagok alapján „egész nyugodtan kijelenthető, hogy a bukott vezérkarfőnök nem a mandátumának megfelelően járt el, nem azt képviselte, amit kellett”. Minderről hazudott, majd meghamisította a honvédelmi miniszter és a kormány számára készített dokumentumokat – fűzte hozzá.

Korábban írtuk

Az államtitkár szavai szerint a Honvéd Vezérkar volt főnöke nem a magyar kormány békepárti álláspontját képviselte. „Egyértelművé vált, hogy szélsőségesen ukránpárti és háborúpárti, amiket most már a Magyar Péter vezette Tisza párt színeiben képvisel” – mondta.

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke közölte: beletekintettek a NATO vezérkari főnökök ülésén készült jegyzőkönyvbe, amelyről hangfelvétel is rendelkezésre áll, továbbá megnézték az Európai Unió Katonai Bizottsága üléséről készült írásos anyagokat, valamint a honvédelmi miniszter írásbeli utasítását arra nézve, hogy Ruszin-Szendi Romulusz mit képviseljen ezeken a tanácskozásokon.

Az akkori vezérkari főnök nem teljesítette a miniszter utasítását, nem képviselte a magyar hivatalos álláspontot az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban – jelentette ki Kósa Lajos, hozzátéve: a magyar álláspont a béke, a tűzszünet, az azonnali béketárgyalás és a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárása.

Kósa Lajos közölte: az ügyben a honvédelmi miniszter vizsgálatot kezdeményezett, amelynek lezárultakor tájékoztatást adnak.

Kérdésre válaszolva hozzátette: a bizottság nem fogalmaz meg elvárásokat a jogi eljárásokkal kapcsolatban, mert az „a bíróság vagy ügyészség tudatos politikai befolyásolása lenne”. A bizottságnak csak tájékozódási lehetősége van – jegyezte meg.