Hirdetés

Erős füstszag lengte be vasárnap reggel a templomot – magyarázta a kelebiai plébános. Paskó Csaba szerint mindenki megijedt, hogy valami ég, végül megtalálták a füst forrását.

Vasárnapra, vagyis karácsony másnapjára virradóra, feltételezhetően migránsok egy csoportja az ónos eső elől menekülve, összegyűjtötte a nagyobb faágakat és fadarabokat a kelebiai templom udvarában, és a 85 éves tölgyfa-templomajtó tövében gyújtottak tüzet. Reggel egy nagy vödörnyi hamut gyűjtöttek össze, tehát megvolt a veszélye annak, hogy kigyullad a tölgyfaajtó, illetve lángra lobban az egész kelebiai templom.

Paskó atya szerint azért megdöbbentő a mostani eset, mert ezt a templomot a kelebiai hívek 85 éve emelték, és sorsát a szívükön viselik.

A templomudvarban már korábban is jártak migránsok – panaszolta a plébános. Frányó Anna sekrestyés nemrégiben azon kapott rajta egy csoport illegális bevándorlót, hogy a templomkertben a ruháikat szárították, de rendszeresen járnak be a telefonjaikat is tölteni.

Korábban írtuk

A kelebiai plébános és a hívők attól tartanak, hogy a migránsok egyszer rájuk gyújtják a templomot.