Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A budapesti M2-es és M4-es vonalon közlekedő Alstom-metrószerelvények szállítására kiírt közbeszerzési pályázat befolyásolása miatt indult büntetőügyben a Központi Nyomozó Főügyészség a vádlottakat gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntettével vádolja, ezt szerinte a másod-, a harmad-, a negyed- és az ötödrendű vádlott bűnsegédként követte el.

A keddi ülésen jelen levő négy vádlott tagadta bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. Ezután a vád és a védelem ismertette bizonyítási indítványait, majd a bíróság az ügyet tárgyalásra utalta.

Az ötödrendű vádlott ügyében november 26-án tartanak előkészítő ülést.

A Központi Nyomozó Főügyészség idén augusztus végén jelezte, hogy az áprilisban megvádolt négy mellett egy újabb ember ellen emelt vádat vesztegetés miatt az Alstom-ügyben. Azt is kérték, hogy az újabb vádemelést a bíróság egyesítse az alapüggyel.

Az alapügyben megvádolt négy ember egyike, a francia Alstom cég vezető tisztségviselője a vádhatóság szerint a BKV M2-es és M4-es metróvonalat érintő járműbeszerzésére 2005 júniusában kiírt közbeszerzési eljárásban milliós nagyságrendű euró átadásával vesztegetett meg az eredményt befolyásolni képes ismeretlen embert vagy embereket.

A főügyészség szerint a jogtalan előny 2007-ben és 2009-ben történt kifizetéséhez – az Alstom pénzügyi forrásából – három fiktív tanácsadói szerződést kötöttek meg a vesztegetési pénz átadásában közvetítő szerepet játszó dán és osztrák gazdasági társaságokkal, amelyeknek összesen 8 463 643 eurót (2,8 milliárd forintot) fizettek ki.

Az ötödik vádlott a vesztegetés forrását fiktív tanácsadói szerződésekkel biztosító ügyletbe bevont gazdasági társaság tulajdonosa és tényleges irányítója, aki az így megszerzett vesztegetési pénz továbbításában, átadásában működött közre – tájékoztatott korábban az ügyészség.