Beismerő vallomást tett a fóti gyilkos
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 34 éves budapesti lakos ellen.
Mint ismert, március 23-án az esti órában – a gyanúsított által írt bejelentése alapján – a rendőrök egy fóti családi házban holtan találtak egy 39 éves nőt és annak 76 éves édesanyját, halálukat bántalmazás okozta. Az ingatlanban sértetlenül találták meg a feltételezett elkövető és a 39 éves nő közös gyermekét egy három hónapos leánycsecsemőt, akit kisebb kiszáradással szállítottak egy fővárosi kórházba.
A nyomozók nagy erőkkel kezdték meg a feltételezett elkövető felkutatását, a férfi végül március 25-én a kora délutáni órákban ügyvédje kíséretében jelentkezett a főkapitányság Teve utcai székházában.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint P. Tibor március 23-án a reggeli órákban végzett fővárosi munkahelyén, majd élettársa fóti családi házához utazott, ahol – előzetes szóváltást követően – a garázsban található szerszámokkal, olyan súlyosan bántalmazta a két sértettet, hogy a helyszínen életüket vesztették.
A bűncselekményt követően visszament munkahelyére, ahol munkatársainak átadott egy levelet, melyben kérte, hogy értesítsék a rendőrséget, mert egy csecsemőt találnak egy fóti Meggyes utcai családi házban.
A gyanúsított kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését, és a mai napon a férfit a Budakörnyéki Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.