Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Beke István kérését – hogy szüntessék meg a számára kiszabott öt év börtönbüntetés végrehajtását – szerdán tárgyalta a bíróság. A kérés elutasításáról a brassói táblabíróság szóvivője tájékoztatta telefonon az MTI-t.

Az ügy másik elítéltje, Szőcs Zoltán által benyújtott hasonló kérés elbírálását május 17-re tűzték ki.

A két székely férfit 2018 júliusában öt-öt év börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű pokolgépet akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén. Rendkívüli semmítési kérésüket idén április 9-én elutasította a román legfelsőbb bíróság.

Büntetésük letöltésének a megszüntetésére az után nyílt jogi lehetőség, hogy a román parlament áprilisban módosította a büntetőt törvénykönyv (btk.) azon cikkelyeit, amelyek a bűncselekmény elkövetésének a kísérletére vonatkoznak, és az új megfogalmazás szerint immár nem minősül bűncselekménynek mindaz, ami alapján a két férfit elítélték.

A tárgyaláson jelen volt Lomnici Zoltán a magyar Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsa nevű jogvédő szervezet elnöke, Bajkai István Fideszes képviselő és Fejér László Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora.

Fejér László Ödön az MTI-nek elmagyarázta, a törvénymódosítás, amelyre hivatkoztak, a terrorizmusra vonatkozó EU-s irányelvet ültette gyakorlatba, és az igazságügyi törvényeknek a román társadalmat megosztó törvénymódosításaitól függetlenül történt. A szenátor hozzátette: a módosítást nem vehette figyelembe a bukaresti legfelsőbb bíróság, amikor április 9-én a rendkívüli semmítési kérelmet bírálta el, mert egy nappal később jelent meg a Hivatalos Közlönyben és vált hatályossá.

Lomnici Zoltán az MTI-nek adott telefonos nyilatkozatában úgy vélte: ez volt az utolsó romániai jogorvoslati lehetőség „a székelyföldi politikai foglyok” ügyében. Hozzátette: a fellebbezéshez nem fűz nagy reményeket. „Lehet fellebbezni az ítélet ellen, de mivel itt politikai döntések születtek ebben az ügyben, nagyon kicsi az esélye, hogy pozitív fordulat történjen Bukarestben. Nem akarnak szabadítani, pedig az, amiért a fiatalokat elítélték, ma már nem bűncselekmény” – jelentette ki a volt magyarországi főbíró.

Bajkai István az ítélet megismerése előtt adott nyilatkozatában elmondta, a mostani per a kiszabott jogerős ítéletet nem semmisítheti meg, de az ítélet végrehajtását megszüntetheti. Hozzátette: a törvénymódosítás a folyamatban levő ügyekre is vonatkozik, és a Beke-Szőcs ügyben pedig az ítélet végrehajtása folyamatban van.