Ha a felpuhított egészségbiztosítási jogszabálytervezet sem megy át a parlamenten, a kormánynak azonnal le kell mondania – hangzott el azon a tárgyaláson, amelyen az MSZOSZ kormánypárti képviselőkkel tárgyalt. A LIGA Szakszervezetek elnökének értesülései szerint már közelít a 17-hez az ingadozó szocialista képviselők száma. Ha ennyien nem szavazzák majd meg a törvényt, akkor nem lesz meg az elfogadásához szükséges többség.

Az egészségügyi reformot bíráló, és a novemberi szakszervezeti demonstráción is felvonultatott transzparensekkel fogadta az MSZOSZ szövetségi tanácsa a kormánypárti politikusokat.

A vita nem ma kezdődött, hanem a második Gyurcsány-kormány megalakulásakor, amikor elindult az egészségügy átalakítása – fogalmazott az MSZP-hez több szállal is kötődő szakszervezet elnöke. Pataky Péter leginkább az egyeztetés hiányát kifogásolta a készülő egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatosan.

Béki a kormány lemondásáról beszélt

A szabad demokrata Béki Gabriella egyenesen azt mondta: amennyiben a jogszabálytervezet 17-én megbukik a parlamentben, akkor a kormány akár már másnap be is jelentheti a lemondását.

Az MSZP frakcióvezetője, Lendvai Ildikó elismerte, hogy a két kormánypárt a törvényalkotás során mindvégig egymással volt elfoglalva, ahelyett, hogy a szociális partnerekkel vitatta volna meg az elképzeléseit. Lendvai úgy gondolja: a társadalmi ellenőrzést is be kellene építeni a 2009-től kezdődő új egészségügyi rendszerbe, a törvénytervezet visszavonására viszont nem lát esélyt.

Gaskó közel 17 „lelkiismeretes” szocialistáról tud

Közben az Országos Érdekegyeztető Tanács ülése után Gaskó István a Hír Televíziónak azt mondta: közelít a 17-hez a lelkiismeretes szocialista képviselőknek a száma, akik elutasítják az egészségbiztosítási törvényjavaslat felpuhított változatát is. Márpedig az MSZP-nek és az SZDSZ-nek éppen 17 fős a többsége a törvényhozásban.

Az egészségbiztosítási törvényjavaslat módosító indítványairól jövő kedden, a törvénytervezet egészéről pedig december 17-én, hétfőn szavaz a parlament. Erre a napra a LIGA Szakszervezetek határozatlan idejű országos sztrájkot hirdettek, amelyhez eddig öt érdekvédelmi ágazat csatlakozott. Legutóbb a BKV négy szakszervezete jelentett be kilenc órás munkabeszüntetést december 17-ére.

(hírTV)