Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. május 27.)

Gepostet von Magyarország Kormánya am Mittwoch, 27. Mai 2020
Hirdetés

Kiss Róbert kifejtette: szerdán hatályba lépett a Cseh Köztársaságból és a Szlovák Köztársaságból való határátlépésről szóló kormányrendelet. Eszerint a cseh és a szlovák állampolgárok Magyarország területére személyforgalomban, hatósági házi karantén elrendelése nélkül beléphetnek, ha Magyarország területén kevesebb mint 48 órát tartózkodnak. A kormányrendelet azt is kimondja, hogy a magyar állampolgárok Ausztriából Magyarországra beléphetnek, ha kevesebb mint 48 órát tartózkodtak Csehországban. A magyar állampolgárokra vonatkozó szabályozás érvényes az Európai Gazdasági Térség állampolgáraira is, akik állandó tartózkodásra jogosultak és ezt állandó tartózkodásra jogosult kártyával igazolják.

Arról is beszélt, hogy a kormány kedden az Országgyűlés elé terjesztette a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, amelynek értelmében az operatív törzs ügyeleti központja a továbbiakban is működik majd és irányítja a járvány elleni védekezést.

Felkészülünk az esetleges második hullámra, és ennek következményeképpen az ügyeleti központ továbbra is ellátja a feladatát – fogalmazott. Hozzátette: a különleges jogrend helyébe az egészségügyi válsághelyzet lép.

Korábban írtuk

Kiss Róbert azt mondta: a kormány szerdán is ülést tart, ahol elemző a járványügyi helyzetet és dönt a további lépésekről és intézkedésekről. A részletekről csütörtökön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ad tájékoztatást.

Kifejtette: 1597-re emelkedett a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonra letölthető informatikai alkalmazásra regisztráltak száma. Kedden 532 hatósági házi karantént rendeltek el, így azok száma összesen 11 616. Kedden 42 esetben intézkedtek a rendőrök a hatósági házi karantént szabályainak megszegése miatt.

Mostanáig összesen 401 büntetőeljárást indítottak a járványüggyel összefüggésben. Ebből 107 rémhírterjesztés, 29 közveszéllyel fenyegetés, 127 csalás, 21 járványügyi szabályszegés miatt indult. Mostanáig összesen 80 gyanúsítottat hallgattak ki.

Hozzátette: a rendőrök továbbra is ellenőrzik a védelmi távolság betartását, a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a védelmi eszköz viselését, továbbá az üzletekben az idősáv betartását. Emiatt kedden a rendőrök 14 esetben intézkedtek, 8 esetben figyelmeztetést, 6 esetben helyszíni bírságot szabtak ki. Május 4. óta összesen 1008 emberrel szemben intézkedtek.

Kiss Róbert tájékoztatása szerint szerda délelőtt a teherforgalomban belépő oldalon Röszkénél 4 órás, Tompánál 2 órás, Ártándnál 1 órás a várakozás. A kilépő oldalon Csanádpalotánál 1 órás a várakozási idő. Személyforgalomban a belépő oldalon Nagylaknál szintén 1 órás várakozási idővel kell számolni – ismertette.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az idősávok fenntartására továbbra is szükség van, mivel a 65. év felettiek vannak kitéve leginkább a koronavírussal összefüggő megbetegedéseknek. Ugyanakkor hozzátette: folyamatosan elemzik a helyzetet.

Egy másik kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy lejárt személyi okmányokkal kizárólag Magyarország területén lehet hivatalos ügyeket intézni. Magyar állampolgárok külföldre kizárólag érvényes személyi okmányokkal utazhatnak.