Fotó: MTI/Mészáros János
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a zsidó hittankönyvsorozat újabb, az ötödik osztályosoknak szóló kötetének bemutatóján a Szolnoki Galériában 2021. december 1-jén
Hirdetés

Soltész Miklós elmondta: a kormány a kötetsorozat következő kiadásait is támogatni fogja. Hozzátette: olyan könyveket támogatnak, amelyek értéket jelentenek a gyerekeknek, nem rombolják, hanem építik a lelkivilágukat, a hitbe, a családba, a nemzetbe vetett bizalmukat. Ez a kötetsorozat, amelynek immár az ötödik kötete jelent meg, mindezt erősíti, ráadásul hiánypótló is, hiszen a magyarországi zsidóságnak ilyen jellegű hittankönyve száz éve nem volt – fűzte hozzá.

Megjegyezte: öt-hat év összefogásának, fáradságos munkájának köszönhetően elkészült az ötödik kötet is, amelyet keresztény felekezetű iskolában is lehet forgatni, hiszen az abban szereplő személyek – Sámson, Dávid király, Rúth, Eszter királynő, Dániel, Jób és Jónás – és történetük példaként szolgálhat mindenki számára.

Az államtitkár azt mondta, „nagy küzdelem zajlik most világban” az érték és értéktelen között, a hagyományos, a teremtett világ, valamint az egyházak megőrzése, megmaradása érdekében, a másik oldalról pedig mindennek a pusztításáért. A kötetsorozat támogatásával „az érték mellett tettük le a voksunkat”, a teremtett világ mellett – fogalmazott.

Soltész Miklós az MTI-nek azt mondta, Franciaországban és Nyugat-Európa több országában a zsidó- és a keresztényüldözés már mindennapossá vált. Ezek „még megállíthatóak és meg is kell állítanunk” itt, Magyarország határa előtt, de az biztos, hogy „bizonyos szinten már jelen vannak” – jelentette ki.

Elszomorítónak nevezte, hogy Niedermüller Péter (DK), Budapest VII. kerületének polgármestere „elűzhette” a Heti TV zsidó televíziót a kerületből, mert „vele nem szimpatizáló mondatok jelentek meg, de mindez a zsidóságot támadta”. Az államtitkár szerint a polgármester a keresztényekről olyan megjegyzéseket, kijelentéseket tett, hogy az már a „keresztényüldözés egyik formája”.

Kiemelte: minden egyes ilyen jelenséget vissza kell utasítani, ahogyan a Franciaországban és Nyugat-Európában sok helyen tapasztalható LMBTQ- és genderideológiának a gyermekekre való negatív hatását is. „A gyermekeink, családjaink védelmében az értékeket fontosnak tartókkal – mint amilyen a magyarországi zsidóság is – összefogva mindezeket visszafordítjuk és elutasítjuk” – hangoztatta Soltész Miklós.

Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közép-magyarországi területi csoportjának elnöke elmondta: az ötödik kötet az ötödik évfolyamnak szól, de minden korábbi könyvnek megvan a maga története. A kötetek a mai kornak megfelelően mutatják be a zsidó vallást. Hozzátette, bíznak abban, hogy a most megjelent ötödiket követni fogja a hatodik, hetedik, nyolcadik kötet is. A pedagógusokat arra biztatta, hogy „keltsék fel a gyerekekben a zsidó vallás iránti tudásszomjat, mert az a magyar kultúra része”.

Róna Tamás főrabbi, a tankönyv egyik szerzője szólt arról, hogy júniusban kezdték el a munkát, három hónap alatt elkészült a könyv.

Győri Péter Benjamin, a szolnoki Ökumenikus Lelkészkör vezetője megköszönte a magyar kormánynak, hogy felkarolta ezt a projektet.

Rusvai Károly szolnoki önkormányzati képviselő, a közgyűlés KDNP-frakciójának vezetője hiánypótlónak nevezte a kötetet, és azt mondta, nagyon büszkék a város kulturális központjaként is működő szolnoki zsinagógára, a Szolnoki Galériára.

Az eseményen jelen volt Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Borbás Zoltán, Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés alelnöke.

A Háderech – az út című, ötödikeseknek szóló, 132 oldalas kiadvány szerzői közül Róna Tamás főrabbi mellett jelen volt Galuska László Pál irodalomtörténész, az illusztrációkat készítő Majoros Gyula képzőművész, Csikós György grafikusművész és Mezei Mónika történész, a kötet nyelvi lektora és szerkesztője, míg Vasadi Péter vallástanár Németországból online vett részt az eseményen.

A kiadásért immár másodízben a Mazsihisz közép-magyarországi területi csoportja volt a felelős.

A zsima.hu oldalon található tájékoztatás szerint a könyv tematikája szerint nyolc bibliai hős (Sámson, Dávid király, Rúth, Eszter királynő, Dániel, Jób és Jónás) Tamás rabbival karöltve egy időutazást segítő varázsgyűrűvel barangolja be térben és időben a zsidó nép történetének fontos állomásait, egyben megismerkednek a vallás fontos szegmenseivel. Az egyes fejezeteket – erősítve a tankönyv jelleget – összefoglalók és feladatgyűjtemények zárják le.

Korábban írtuk