Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Black Swan 2021 nemzetközi gyakorlaton, a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ újdörögdi lõ- és gyakorlóterén 2021. június 15-én
Hirdetés

A Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ lő- és gyakorlóterén tartott bemutatót követően a miniszter kiemelte, a hétfőn zárult brüsszeli NATO-csúcson elhangzott, hogy „nemzeti ellenállóképességre van szükség”, amelyet szavai szerint Magyarország 2018-ban kezdett fejleszteni a honvédelmi és haderőfejlesztési programnak köszönhetően.

Ez adja Magyarország biztonságát – húzta alá.

Az április 19-én kezdődött gyakorlatsorozat első fázisában nyolc nemzet részvételével zajlottak bemutatók. A keddi tematikus napon a Magyar Honvédség különleges műveleti képessége és a légierő együttműködését mutatták be magyar katonák részvételével.

Benkő Tibor hangsúlyozta: Magyarország regionális különleges műveleti parancsnokság létrehozásába kezdett, „amely a NATO-n belül egy képességhiány”. Azt mondta, ezt a képességet „vizsgáztatták” néhány héttel ezelőtt, több nemzet részvételével. Az ellenőrök megállapították, hogy elérték a műveleti alkalmazás kezdő szintjét, a teljes képességet pedig 2023 végére kell elérni.

Korábban írtuk

A miniszter közölte: amit Magyarország célul tűzött ki maga elé, azt teljesítette. Ezen az úton kell tovább haladni egyre több fiatallal, akik megtalálhatják helyüket és számításukat a korszerű honvédségnél – húzta alá.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka azt mondta, a magyar katonák bizonyították a gyakorlat során, hogy az Afganisztánban és az Irakban szerzett tapasztalatokat képesek kamatoztatni. Hozzátette, bízik a magyar katonákban, akik a haderőfejlesztési programot valós képességekkel és valós tartalommal töltik meg.

A katonák kiképzését folytatják, a technikai eszközökből a lehető legtöbbet igyekeznek kihozni – közölte.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Katonák kötélen ereszkednek le egy Mi-17 típusú harci helikopterbõl a Black Swan 2021 nemzetközi gyakorlaton, a Magyar Honvédség Bakony Harckiképzõ Központ újdörögdi lõ- és gyakorlóterén 2021. június 15-én