Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Benkő Tibor honvédelmi miniszter (j) és Karsai Béla, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezetének elnöke (b) megtekintik az ezen a napon átadott felújított I. világháborús harci árkot a pákozdi Katonai Emlékparkban 2021. június 25-én
Hirdetés

Benkő Tibor hangsúlyozta: a magyar társadalom a koronavírus-járvány idején megismerhette, hogy a honvédség veszélyhelyzetekben – ha kell – a közintézmények fertőtlenítésénél, a kórházakban, stratégiai vállalatoknál képes és tud segíteni, de a magyar katonák évek óta ott vannak a déli határokon is és küzdenek az illegális migrációval. A miniszter kiemelte: e széles körű elvárásoknak csak úgy tudnak megfelelni, ha a katonákban megvan a haza iránti elkötelezettség.

Éppen ezért kiemelten fontos a Pákozdon kilencedszer megvalósuló rendezvénysorozat – folytatta -, mert a fiataloknak is át kell érezniük, meg kell érteniük, mi a katonák felelőssége, ismerniük kell a haza fogalmát, és tudniuk kell, mit jelent a haza iránti feltétlen elkötelezettség.

A magyar honvédelem Pákozdon született meg, az emlékpark pedig a hazafiság, a hadtörténelem, a honvédelem és a hazafias honvédelmi nevelés egyik kulcsa – fogalmazott.

L. Simon László (Fidesz) országgyűlési képviselő a hazafias honvédelmi neveléshez kapcsolódva bejelentette, hogy az emlékpark vezetője, Görög István ötlete nyomán és a miniszter anyagi támogatásával „Hazáért körút” pedagógiai programot indítanak a tó környékén. A cél, hogy a Velencei-tó és térsége az osztálykirándulások helyszíne legyen, és a program keretében a hazaszeretet és honvédelem ügyét népszerűsítsék a diákok körében.

Korábban írtuk

Jelezte: készült egy tematikus programfüzet, valamint egy módszertani kiadvány, amelyeket megkapnak a pedagógusok, és a füzetek végigvezetik az osztályokat a térség jeles történelmi személyiségeihez köthető helyszíneken, így teremtve meg a honvédelem fontosságának élményszerű megismerését.

Az augusztus végéig tartó, ingyenesen látogatható programsorozat részeként kiállítások tekinthetők meg, koncerteket rendeznek és Vitézi rend 100 címmel évfordulós megemlékezést is tartanak.