Benkő Tibor emlékeztetett, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) két fenyegetettséget jelölt meg: a keletit és a délit.

Hirdetés

A keleti fenyegetettséget Oroszország lehetséges támadása jelenti, amely Magyarország szövetségeseit, Lengyelországot és a balti államokat érintheti – közölte.

Magyarország elsősorban a déli fenyegetettségnek van kitéve:

instabil államokból emberek sokasága indul el a balkáni útvonalon Európa felé – mondta a miniszter.

Korábban írtuk

Magyarország azért épít erős hadsereget, mert a keleti és a déli fenyegetettség metszéspontjában helyezkedik el – jelentette ki.

Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy jól halad a honvédelmi és haderőfejlesztési program.

Közölte: a katonáknak azt kell megmondaniuk, „milyen képességekre van szüksége” a honvédségnek, más szakemberek pedig majd megvizsgálják, hogy gazdasági szempontból honnan célszerű beszerezni az eszközöket.

A miniszter arra kérte az attasékat, hogy működjenek szorosan együtt a nagykövetekkel, cseréljenek információkat, mert fontos munkatársaik egymásnak.

Minden információnak nagy jelentősége lehet – szögezte le, hozzátéve: a szakemberek láthatják az összefüggéseket.

Amikor egy országban választásokat tartanak, megváltozhat a politika, így a Magyarországhoz fűződő viszony is – mondta Benkő Tibor.

A politikus arra kérte az attasékat, hogy elsősorban a nemzeti érdeket szolgálják.

A katonadiplomáciában nem a pártpolitikai érdekek dominálnak, hanem a védelem- és a biztonságpolitika szempontjai – fűzte hozzá.

Példaként említette, hogy amikor megromlott a viszony az ukrán vagy az amerikai kormánnyal, a katonai kapcsolatok megmaradtak, sőt fejlődni is tudtak.