Benkő Tibor közölte: a magyarországi hírszerzési információk nem támasztották alá és a célját sem látták annak, hogy a NATO plusz erőket telepítsen az országba.

Hirdetés

„A NATO mi vagyunk” – hívta fel a figyelmet, megjegyezve: Magyarországon jelenleg is két NATO vezetési elem működik.

Ezzel együtt úgy fogalmazott: „Oroszország szándékát nem tudjuk kiszámítani”.

Benkő Tibor részletesen bemutatta a honvédelmi és haderőfejlesztési program eddigi eredményeit. Kiemelte többek között a 2015-ben megkezdett illetményfejlesztést, amellyel a 2002-es szintről emelték fel a katonák fizetését. Ezzel összefüggésben megemlítette azt is, hogy 2016 óta emelkedik a honvédség létszáma, és a hadsereg olyan vonzóvá vált, hogy meg is tudják tartani a katonákat.

Korábban írtuk