Benkő Tibor elmondta: az önkéntes katonai szolgálatra azon fiatalok jelentkezését várják, akik valamiért csak később kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, valamint azokét is, akik tanulmányaikat befejezték, de nem szereztek végzettséget, szakképzettséget.

Hirdetés

Kifejtette: ahogy korábban a koronavírus-járvány alatt munkájukat elvesztettek számára meghirdetett speciális önkéntes területvédelmi tartalékos katonai szolgálat, úgy az önkéntes is ideiglenes szolgálatot jelent, de a hat hónapos kiképzés alatt, valamint utána lehetőség van jogviszonyváltással, hosszú távon elhelyezkedni a honvédségnél.

Az új szolgálati formára csütörtöktől lehet jelentkezni augusztus végéig bármelyik magyarországi toborzóirodában, az onlinetoborzo@mil.hu címen – ismertette a miniszter.

Korábban írtuk