Hirdetés

Benkő Tibor szokásos, éves meghallgatásán azt mondta: a Magyar Honvédségnek a térség egyik meghatározó haderejévé kell válni, hogy Közép-Európa békéjét, biztonságát és stabilitását garantálni lehessen. Ehhez technikai fejlesztésre van szükség, ami a honvédelmi és haderőfejlesztési programban pontosan elkészített tervek és elgondolások alapján és megfelelő anyagi támogatás mellett zajlik.

A miniszter kiemelte, hogy a Közel-Kelet, Ázsia és Afrika különböző térségeiben az instabil, működésképtelenné vált államok nagy kihívást jelentenek. Úgy vélik, ez okozza a tömeges illegális migrációt is. Számtalan példa azt mutatja, hogy ezek az események veszélyt jelentenek a nyugati civilizációra – hangsúlyozta Benkő Tibor.

Korábban írtuk