Hirdetés

Berki Sándor (Párbeszéd) kifejtette: roma származású magyar politikusként a roma társadalom, a vidékiek ügyének képviseletét tartja legfontosabb feladatának. A romák felzárkóztatására szánt brüsszeli forrásoknak el kell jutniuk a romákhoz – jelentette ki.

Közölte: a kormány már több jól hangzó stratégiát dolgozott ki a romák felzárkóztatására, de a valóság nem fest jó képet a cigányság helyzetéről. Szívesen együttműködik a kormánnyal a közös célok megvalósítása, a romák helyzetének javítása érdekében, mert a romaügy a magyar társadalom közös ügye, amelynek felül kell emelkednie a párpolitikai nézeteken – fogalmazott.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára elmondta: elfogadják a képviselő együttműködési szándékát, mert fontos közösen dolgozni a társadalmi felzárkóztatás érdekében. A felzárkóztatásért több olyan lépést tettek az elmúlt években, amelyek hatékonynak bizonyultak, például sokat segítettek a gyermekeknek, a fiataloknak – mondta.

Hangsúlyozta: természetesen nem elégedettek, többet kell tenni, de a számok biztatók. A felzárkóztatás jelentős nemzeti ügy, és fontos, hogy együtt dolgozzanak a következő négy évben, hogy még több sikert érjenek el – mondta.

Korábban írtuk