Hirdetés

Kiemelte: a kiállítás utolsó napján, csütörtökön 35 ezren látogattak ki a Hungexpóra, így a központi helyszínt összesen 616 ezren keresték fel. Egy adott tematika köré csoportosuló kiállításra 600 ezernél több ember még soha nem jött el – jegyezte meg.

A vidéki helyszíneket, amelyeken év végig zajlanak a programok, eddig 1 millió 420 ezren keresték fel. Kovács Zoltán azt reméli, hogy ez a szám december végére meghaladja a másfél milliót.

A kormánybiztos örvendetesnek nevezte, hogy a központi helyszínen több mint 60 ezer diák vett részt a programokon. Az ország 386 településéről 514 csoport, Budapestről 15-16 ezren tekintették meg a látnivalókat; továbbá a jószolgálati program keretében több mint 2300 belépőt igényeltek a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek.

Hat csarnokban állandó kiállítások, kettőben változó programok fogadták az érdeklődőket, húsz napon keresztül a kiállítási helyszín mind a 75 ezer négyzetmétere használatban volt, amire eddig nem volt példa – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

A látogatószám nem csak a két és fél éves előkészítő munkát, hanem a lebonyolításban részt vevők munkáját is dicséri – mondta a kormánybiztos, aki egyben megköszönte a stáb munkáját. Beszámolt arról is, hogy több ezer ember dolgozott a rendezvény megvalósításán, azon, hogy minden látogató és minden kiállított tárgy biztonságban legyen.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott: bízik abban, hogy 1971 után 50 évvel sikerült újra maradandót alkotniuk.

Korábban írtuk