A vörösbáróként számontartott Bige hét éven át folytatott jogsértő kartellezést a műtrágyapiacon és ezzel jelentős károkat okozott a gazdáknak – írja az Origo.

Hirdetés

A Gazdasági Versenyhivatal ezért 14 milliárd forintos bírságot szabott ki a versenyjogi szabályok súlyos megsértése miatt a hozzá köthető Nitrogénművek cégcsoportjának hat vállalkozására. Bige, aki régóta Gyurcsány Ferenc bizalmasa is, vélhetően azért támogatja a baloldalt, mert azt reméli, hogyha hatalomra kerülnek, akkor nyomást gyakorolnak majd az igazságszolgáltatásra az ellene folyó eljárások megszüntetése érdekében. Bige László ugyanis hónapokig házi őrizetben is volt, súlyos vesztegetési ügye miatt. A közel 800 milliós vesztegetéssel és 2 milliárdos csalással kapcsolatban október közepén vádat is emeltek.

A magát Gyurcsányék mellett egyértelműen elkötelező, a baloldalt nyíltan pénzelő Bige László Magyarország egyik leggazdagabb embere, igazi oligarcha. Övé a Péti Nitrogénművek, egyeduralkodónak számít a stratégiai fontosságú műtrágyagyártásban, de a szolnoki Tiszamenti Vegyiműveknek is tulajdonosa.

A műtrágyakirály már korábban is a baloldal egyik hírhedt háttérembere volt. Ahogy egyszer ő maga fogalmazott:

„addig kavartam, amíg Horn Gyuláig ért a szavam.”

A teljes cikk elolvasható az Origo oldalán, IDE kattintva!

Korábban írtuk