Posta Imre előadást tart a PI-körként emlegetett csoportosulásnak
Hirdetés

„Tiltakozni kell, és el kell menni a fejüket levágni… meg kell haljanak, nincs más!” – hangzott el a felvételen, amelynek nyomán a TEK akciót indított. Megalapozott gyanú szerint a P. Imre vezette csoport vezetői szeptember 11-én a Fe­jér megyei Kulcson tartott találkozójukon emberek megölésére szólították fel a tagokat. Az ügyészség szerint komoly szervezettségére utal, hogy a magát Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoportosulás egyik vezetőjét „bírói hatalommal” ruházták fel, egy másik gyanúsított feladata a „végrehajtó hatalom” megszervezése volt, és egy új „alkotmányt” is megfogalmaztak. Múlt hét péntekig a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen az élet és állam elleni bűncselekmények miatt folyó nyomozásban négy gyanúsítottat hallgattak ki. Sajtóhírek és saját blogja, valamint mozgalmának Facebook-oldala szerint a szélsőséges nézeteket valló Posta Imre is köztük van.

Zavaros ideológia

Az említett találkozóról készült, YouTube-on közzétett felvételen Posta Imre, a Köztársasági Őrezred egykori pszichológusa bírónak kiáltja ki magát, közli, hogy „hadiállapot van”, majd az igazságszolgáltatás tagjaival többekre, köztük a devizahiteles perekben eljáró bírákra és családjaikra is halálos ítéletet mond ki. Ezután a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólal fel, aki további „halálos ítéleteket” hirdet állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra és más közéleti szereplőkre, többek között Orbán Viktorra, Kásler Miklósra, Szijjártó Péterre és Müller Cecíliára, de Gyurcsány Ferencre és Dobrev Klárára is.

A csoport újabb vezetője arra utasítja a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek. Ezen felbuzdulva többen is jelentkeztek az „ítélet” végrehajtására, aminek komolyságát mutatja, hogy az ügyészég szerint a későbbiekben fegyverek beszerzéséről is egyeztettek.

Az eseményről készült több mint négyórás felvételen a taps hangjaiból ítélve 40-50 fő vehetett részt, többen kisgyermekeikkel voltak jelen. A csoport vezetője antiszemita viccekkel szórakoztatta hallgatóit, de kikelt a katolikus egyház ellen is; az ostyát „fostyának” nevezte, a Budapesten megtartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán pedig elmondta, hogy mivel a legutóbbi kongresszust a II. világháború előtt szervezték, egyértelmű, hogy hamarosan a III. világháború is „de facto” aktív fázisába fog lépni.

Korábban írtuk

Posta élénk fantáziájához persze eddig sem férhetett kétség. Több mint tíz éve ontja összeesküvés-elméleteit blogjain és a közösségi portálokon. Noha az érdeklődés általában mérsékelt, egyes videói a több tízezres megtekintést is elérik. A fókuszban szinte minden esetben a zsidók vannak, akik meglátása szerint végső háborút indítottak a nem zsidók ellen. Többször is kifejtette, hogy „a zsidók” klímafegyverrel akarják befolyásolni az időjárást, aminek a célja, hogy elpusztítsák az emberiséget. De visszatérő elem az is, hogy a magyar kormány tagjai a Moszad kötelékében szolgálják a „kísérleti telepként” létrehozott Izraelt.

Visszatérő témája, hogy a politikusok egy része valójában nem is az a személy, akinek látszik, hanem csak az eredetit helyettesítő klón. Szerinte például Pintér Sándor belügyminiszter már 2009-től „nem létezik”, ugyanis kicserélték egy másik személyre.

Posta a koronavírus-járvány kezdete óta számos videóban állítja, hogy a vírus sem létezik, csak egy pszichózis, és hogy a „leoltottak” vagy más néven „oltáskárosultak” hullani fognak, mint a legyek. Az egész mögött szerinte a globális világhatalom áll, melynek célja a lakosság kiirtása, majd ingatlanjaik feltöltése zsidókkal. De egyik videójában arról is beszél, hogy a kínai táborokban átnevelt, magyarul is tudó ujgurokat telepítik majd be a vakcinák által meggyilkolt állampolgárok otthonaiba.

Videóiból kitűnik, hogy sok sci-fit néz, és számos esetben ismert hollywood-i filmek forgatókönyveivel magyarázza a világ eseményeit. A zsidókérdés címmel feltöltött videójában például arra utal: nem véletlen, hogy a nemrég debütáló A holnap háborújában a földet megszálló földönkívüliek szabadnapját sabbathnak nevezik, akárcsak a zsidók pihenőnapját.

Illegitim államhatalom

Posta Imre egykor a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyvédelmi Ezredének századparancsnoka volt, később a 93. Háry László Vegyes Repülőosztály pszichológusa, humánrészleg-munkatársa, majd a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének pszichológusa, a Pest Megyei Munkaügyi Központ családtámogató munkatársa, a Grafológiai Intézet megbízott szakpszichológia-oktatója, utóbb a Köztársasági Őrezred szakpszichológusa, ahonnan 2008-ban menesztették.

Az ismertséget a 2009-ben megjelent Rend-őr-i-gazemberek című könyve hozta el számára, amely a 2006-os gyurcsányi rendőrterrorról szól, és a baloldali kormányzás sötét éveiben átmeneti népszerűséghez juttatta a nemzeti oldalon. De nem tartott sokáig, mivel mondandóját paranoid összeesküvés-elméletekkel kezdte fűszerezni, és többször összetűzésbe került radikális szervezetekkel és vezetőkkel. Ez azóta sem változott, a Kulcson készült ominózus felvételen „buzi zsidónak” nevezte a Mi Hazánk Mozgalmat, és Toroczkai László is a kivégzendő személyek listájára került.

Posta 2010-ben alapította meg a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányát”. Álláspontja szerint Magyarország jogilag nem létezik, hiszen csak vállalatként van regisztrálva az Egyesült Államokban. Egy évvel később az UCC, vagyis az amerikai államközi kereskedelmet szabályozó törvénykönyv módosításával úgy vélte, hogy Magyarország kikerült Washington birtokából, így a jelenleg hatályos jogszabályok nem érvényesek.

Magyarország kormányát „idegen, de ellenséges tevékenységet folytató szervezett bűnözői csoportnak” tartja, amely „beépített ügynökein keresztül törekszik a nemzetközi bűnszervezet teljes hatalomátvételre”. Célja pedig, hogy cionista hatalomátvétel segítségével a nemzettestbe ágyazzák a zsidó és cigány etnikumot, „felszámolva ezzel az ősi rend, hun-szkíta fajunk, kultúránk, örökségünk alapjait”.

Ezzel párhuzamosan Posta számos weboldalt működtetett, és létrehozta a PI-közösséget a Facebookon, melynek tagjai letartóztatása óta is támogatják.

Szektás közösség

A Posta monogramja után PI-körként emlegetett csoportosulás először akkor került a hírekbe, amikor védelmébe vette azt az oltásellenes, az önfenntartást hirdető, MAG-szektával is kapcsolatban álló dusnoki házaspárt, amelytől a hatóságok 2020 elején vették el 4,5 hónapos gyereküket. A csecsemő semmilyen egészségügyi ellátásban nem részesült, és iratai sem voltak, szülei ugyanis nem fogadják el Magyarország joghatóságát, mert szerintük a magyar állam valójában egy izraeli cég. Bár a dusnoki házaspár nem a PI-kör neveltje, az interneten megtalálható videók bizonyítják, hogy Posta is adta alájuk a lovat, a kör egyik kalocsai rendezvényén például „hős családként” konferálta fel őket.

A csoport eszmevilága hasonlóan zavaros, mint a vezetőé. Vannak itt minden őrült irányzatból: oltásellenesek, alkotmánytagadók, FEMA-tábor-hívők, akik szerint a stadionokban népirtás folyik, és ezeknek különféle variációi is. A „szervezeti” hálót a különféle önjelölt messiások által vezetett csoportok adják, ilyen a Bertalan Attila által „elnökölt” RendSzerVáltók, akik bár hivatalosan nem működnek együtt a PI-körrel, tagjaik között jelentős az átfedés. Ők szintén tagadják az Alaptörvényt meg a SARS-CoV-2-vírus létezését, táboruk pedig főként devizahitel-károsultakból tevődik ki – akárcsak a PI-köré –, és havi rendszerességgel tüntetnek 40-50 fős csoportokban a Parlament környékén.

A több mint kétezer kedvelőt számláló PI-közösség Facebook-oldalának aktív tagjai akkor is és most is támogatásáról biztatták a karizmatikus vezetőt. Posta Imre manipulátori készségeit és jogi tudatosságát jól mutatja, hogy kulcsi beszéde végén kijelentette: ő nem tudott a halállista készítéséről, nem vett benne részt, és a „halálos ítéleteket” is az úgynevezett „főbíróval” olvastatja fel. Mintha már előre készülne a saját jogi védekezésére. Eközben felbujtott naiv híveit videóiban a nagy nyilvánosság előtt, tálcán kínálja fel a hatóságoknak.

Hogy Posta Imre közönséges futóbolond-e, vagy egy narcisztikus szektavezér, arra nehéz választ adni, ám ha ez így megy tovább, a hozzá hasonló önjelölt messiások társadalmi kára – már csak a koronavírus tagadása miatt is – a végén még életekben lesz mérhető.