Bioterror

„Nem zárható ki, hogy mesterségesen előállított vírussal van dolgunk” – mondta a napokban Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyarországon több mint ötven év után felbukkanó ragadós száj- és körömfájás kórokozójáról. A lehetőség Rétvári Bence fórumán is előkerült, az államtitkár elmondta, a kormányban is felmerült, hogy miért pont a két békepárti országban jelent meg a fertőzés, ezért alaposan vizsgálják ezt az eshetőséget.

A száj- és körömfájás március elején jelent meg Magyarországon, majd 21-én számolt be a Nébih arról, hogy Szlovákiában is feltűnt a vírus. Ahogy azt korábban megírtuk, kíméletlenül fertőz, elsősorban a hasított körmű állatokat – a szarvasmarhát, sertést, juhot, kecskét, bivalyt és a vadon élő kérődzőket – támadja meg. A fertőzést a legtöbb esetben nem lehet első pillantásra észrevenni, amikor pedig láz, étvágytalanság, fokozott nyálzás és fájdalmas hólyagok jelennek meg a szájüregben vagy a paták környékén, többnyire már késő.

Bár az idősebb állatok egy része képes átvészelni a fertőzést, ezek az egyedek gazdasági szempontból gyakorlatilag hasznosíthatatlanná válnak. Ráadásul hónapokon át üríthetik a vírust, veszélyeztetve a környezetükben lévő teljes állatállományt. Éppen ezért a szakmai protokoll – bármennyire is fájdalmas – világos: ahol a vírus felüti a fejét, ott nincs mérlegelés, az összes fogékony állatot le kell ölni, a járványügyi védekezés máig nem ismer hatékonyabb eszközt.

Most ötven év után, váratlanul tűnt fel egy olyan vírus, amely laboratóriumi beavatkozás nélkül is maga a tökéletes biológiai fegyver. Az állatállományokban óriási gazdasági károkat okoz a gyors terjedés és a termeléskiesés miatt. Ezernyi módon elterjedhet. Közvetlen érintkezéssel könnyen átadódik fertőzött állatról egészségesre. A vírust sokszor az emberek hordják szét – ruházaton, cipőtalpon, járműveken vagy épp takarmányon keresztül –, és apróságokon múlhat, hogy egy állat megfertőződik-e vagy sem. A kórokozó rendkívül ellenálló: bizonyos körülmények között a környezetben is életképes marad egy ideig, így a fertőzött szerves anyag (például nyers hús, tej vagy akár a takarmányra került váladék) is továbbrepítheti. Ráadásul a levegőben, szél útján is terjedhet a kór: nedves, párás időben a légáramlat akár több kilométerre is elsodorhatja a vírust. Emiatt egy fertőzési gócból még közvetlen állatkontaktus nélkül is átkerülhet a szomszédos telepekre. A betegség fertőzőképessége rendkívül magas, ha egyszer behurcolják egy addig fertőzésmentes országba, gyorsan továbbterjed, ha nem vezetnek be azonnali korlátozásokat. Mindent egybevetve ez a legveszélyesebb állatjárványok egyike; ha valaki támadást tervezett, akkor megtalálta hozzá a megfelelő fegyvert. Ha csakugyan ez történt, akkor bioterrorizmussal állunk szemben, pontosabban agroterrorizmussal, azaz a mezőgazdaságot, az állatállományt érintő támadással.

Teljesen nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy egy laborszökevény vírussal van dolgunk, ám az véletlenül került ki a szabadba. 2007-ben Angliában (Surrey grófságban) kisebb száj- és körömfájás járvány tört ki, majd hamarosan kiderült, hogy a vírus egy közeli kutatólaboratóriumból szabadult ki. A vizsgálat megállapította, hogy a magas biztonsági besorolású labor szennyvízrendszerének hibája miatt a korábban ott tenyésztett FMD-vírus törzs kijutott a környezetbe, és megfertőzte a közeli állatokat. A ritka, de tanulságos eset bebizonyította, hogy még a fejlett országokban is előfordulhatnak laboratóriumi balesetek, és külön óvintézkedések szükségesek az ilyen veszélyes patogének kutatásánál. 1979-ben a szovjet Szverdlovszkban történt a hidegháború egyik legsúlyosabb – és évtizedekig eltitkolt – biológiai balesete. A város akkoriban hadiipari központként működött, idegenek elől elzárva, és éppen ez az elszigeteltség adta a tökéletes álca alapját egy olyan üzem számára, amely hivatalosan nem is létezhetett volna: egy illegális biofegyver-előállító laboratórium.

Az üzemben lépfene (antrax) spóráit dolgozták fel, katonai célra. A belső térben mesterségesen alacsony légnyomást tartottak fenn – ez volt a védelmi rendszer lényege, hogy ha bárhol szivárogna is valami, az a külvilág helyett csak befelé áramolhasson. A kifelé távozó levegőt speciális szűrőkön keresztül fújták ki, hogy a spórák ne juthassanak ki. A rendszer működött – egészen addig, amíg nem jött egy végzetes figyelmetlenség: karbantartás során kikerült a teljesen eltömődött szűrő, majd mivel lejárt a munkaideje, a munkás már nem szerelte be az újat, hanem átadta a műszakot. Az új szerelő azt hitte, hogy minden a helyén van – és bekapcsolta a légszivattyút. Így történhetett meg, hogy több milliárd antraxspóra került a levegőbe – szűrés nélkül, egyenesen a város felé.

A szél a fertőzött levegőt egy közeli trolibuszmegálló irányába sodorta, ahol a hajnali műszakba igyekvő férfiak várakoztak. Az áldozatok többsége közülük került ki, belélegezték a spórákat, és néhány nap alatt meghaltak. A hivatalos dokumentumok a halálos áldozatok számát 64-68 főre teszik, de valójában sokkal többen vesztették életüket, csak őket más okból elhunytként tüntették fel a kórházi nyilvántartásokban.

A koronavírus-járvány kitörése óta máig tart a vita arról, hogy a kórokozó természetes úton, állatról emberre terjedve jelent-e meg a vuhani élőállat-piacon, vagy pedig egy laboratóriumi baleset következtében került ki a Vuhani Virológiai Intézetből. A tudományos konszenzus egyelőre a természetes zoonózist tartja valószínűbbnek, de mivel a „nulladik eseményt” nem sikerült egyértelműen dokumentálni, a laboreredet teóriája sem zárható ki.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az efféle balesetek rendkívül ritkák, ráadásul az érintett laboratóriumok biztonsági protokolljai egyre szigorúbbak.