– Valóban Biszku Bélát kell elővenni, hogy népiesen szólva ő vigye el a balhét?

– Nem erről van szó. Annak idején a vezető elit tagjaként Kádár közvetlen környezetéhez tartozott. Tagja volt továbbá az Ideiglenes Intéző Bizottságnak, ideiglenes megbízott, majd 1957. május 9-től kinevezett belügyminiszter. Egy kommunista országban ez olyan rendőrminisztert jelentett, aki a rendőrséget kézi vezérléssel irányítja. Ha nem is az ő fejében született meg minden lényeges döntés, ezeket Kádár és néhány társa hozta, a végrehajtás feladata viszont rá hárult. Amikor a megtorláshoz kapcsolódó pereket meg kellett tárgyalni a szovjetekkel, egyik alkalommal ő utazott Moszkvába, hogy az ottani vezetőkkel egyeztessen. Ebben az ügyben tehát vezérszerepet vállalt, ő utasította a hatóságokat és követett el többszörös törvénysértéseket.

– Hogyan lehet ezeket bizonyítani?

– Igen könnyen, jóllehet azt mondják, nincsenek meg az iratok, gyakran szóban vagy telefonon kapta az utasításokat, bűntársai nem élnek. Szerencsére a rá vonatkozó tényállásnak vannak megdönthetetlen bizonyítékai, hiszen belügyminiszterként felelősséggel tartozott a rendészeti apparátusért és az ott elkövetett törvénysértésekért. Eltűrte továbbá egy olyan karhatalmista alakulatnak a működését, amelynek semmilyen törvényes felhatalmazása nem volt, lényegében mint egy törvénytelen reguláris szervezet működött a pártvezetés magánhadseregeként a megtorlás irányításában. Amikor elé viszik az MTA három kutató személyének ügyét, akiket a karhatalmisták úgy vertek meg, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek, éppen ő buzdította a nyomozó hatóságokat és a törvénytelenül működő karhatalmistákat, hogy a lehető legbrutálisabban lépjenek fel. Fő célja tehát a lakosság megfélemlítése volt. Másik súlyos felelőssége a sortüzek miatt állapítható meg, az ügyészségi vádiratban az 1956-os december 6-i Nyugati téri, és a december 8-i salgótarjáni szerepel. Felelőssége abban áll, hogy ezeket nem akadályozta, illetve az elkövetőket nem büntette meg, márpedig ezek háborús bűnöknek minősülnek, amelyek nem évülnek el. Az ügyészség egyelőre a felbujtói vádat, tehát bátorítást, rábeszélést mint törvényi tényállást tudja bizonyítani, így ezekkel tudták megalapozni a felelősségre vonás kérdését.

– Biszku a néhány éve készült filmben megszólalva természetesnek tartotta, hogy elítélték a vádlottakat, magát nem is nagyon mentette. Ennyire biztos az igazában?

– A film elkészítésének időpontjában Biszku szellemileg és fizikailag kifogástalan állapotban volt, úgy tudom, vadászni, teniszezni járt. Az az érzésem, hogy abba a hibába esett, ami a rendszerváltás óta Horn Gyula szavaival „Na és?!” alakban terjedt el. Biszku sem kért bocsánatot. Valószínűleg úgy gondolta, hogy a történtekből baja nem lehet, hiszen ez eddig senkivel nem fordult elő. Csakhogy azóta több változás is történt. Az Alaptörvény más szemléletet tükröz, az ügyészség is új felfogást alakított ki, fontos lehet a felelősségre vonás kérdése, a társadalom részéről pedig nagyobb nyomás nehezedik az igazságszolgáltatásra. Amit a ’90-es évek elején elmulasztottak, pótolhatatlan, például Péter Gábor ’93-ban elhunyt. Akkor még nagyon sokan éltek e bűnösök közül és a mostani 92 évesek 72 évesként álltak volna a bíróság elé. A társadalom is megnyugodott volna, és ami szintén rendkívül fontos, a rendszerváltásnál tisztába tették volna a dolgokat. Nem magyarázták el a közvéleménynek, hogy az önkényuralom és a szovjet megszállás velejéig romlott, és ahogyan Ronald Reagan a legtökéletesebben megfogalmazta, a „Gonosz birodalma” volt. Akik az önkényuralomban szerepet vállaltak, súlyos bűncselekményeket követtek el a társadalommal és konkrét emberekkel szemben. Ennek egyszer és mindenkorra véget kell vetni, az előző rendszert pedig meg kell bélyegezni, el kell ítélni.

– Németországban ez nem jelentett gondot.

– Mert az egyesülés valójában úgy történt, hogy a nyugatnémetek megszállták az NDK-t, azonnal lefoglaltak minden iratot és bíróság elé állították a főbűnösöket. Nem volt vitás, hogy a bűnök elévülnek-e, hogy a szökni próbálókra tűzparancsot adók bűncselekményt követtek-e el. Igazságtételével egyik ország sem dicsekedhet a németeket kivéve, mert még ők is elengedték a főbűnös Honeckert egészségi állapotára való tekintettel. Sajnálatos, hogy nálunk erre csak most kerül sor, de ha csak egyetlen ember esetében is megszületik a bírósági ítélet, az mindenki számára egyértelművé teszi, hogy nekünk milyen véleménnyel kell lennünk erről a politikai berendezkedésről. Nem lehet tovább azt hajtogatni, ami mostanában elterjedt, hogy „nem is volt olyan rossz az a rendszer”. Akik visszaemlékeznek a Kádár-időszakra, akkor voltak fiatalok és az emberi természet ilyenkor sok mindent megszépít. Elfelejtik, hogy önkényuralomban éltek, a hiánygazdaságot, az utazási korlátozásokat, a rengeteg bürokráciát, miközben helyette azt érezték, hogy biztonságban élnek, nem tehetik őket az utcára. Erre az ellentmondásra lesz gyógyír, ha megszületik az ítélet és kimondja az előző rendszer bűnös voltát. Biszku ennek jelképévé válik, hiszen Kádár után második emberként egyértelműen magára vállalja az egész rendszer bűneit.

– Az MSZP kiáll mellette?

– Nem tudok róla, hogy bárki is kétségbe vonta volna a felelősségét, legfeljebb azt vitathatják, hogy felelősségre vonható-e. Ezek a bűncselekmények elvileg elévülhetnek, de ez alól a háborús, és az emberiség elleni bűntett kivétel. Ha Csatárira meg a többiekre gondolunk, akkor a párhuzam kézenfekvő, pedig ők idősebbek is voltak. Ha Biszkunál ennek az ellenkezőjét mondanák ki, az kettős mérce lenne, márpedig a körülmények ugyanazok.

– Mitől lett Biszku Béla, a rendszer kiválasztottja belügyminiszter?

– Szokták mondani, hogy jókor volt jó helyen, azonban 1956-ban történt egy elitváltás. A Rákosi körül lévő elit egy része a Szovjetunióba távozott, másik része visszavonult a politikától és voltak még a Nagy Imre köré csoportosulók. A szovjetek Kádárt választották, aki átvette a hatalmat, mellette sorakozott fel a második és harmadik vonal. Amikor 1956 novemberében hűséget fogadtak neki, hosszú évekig belőlük lett a vezető elit, amely akkor választja ki Cinegétől Apró Antalig, Münichig az országot irányító társait. Ekkor tűnt fel a XIII. kerületi pártszervezet tagjaként Biszku is, aki 1956-ban nem menekült el sok társához hasonlóan, és bizonyult a keménykezű párttagnak.

– Miért volt ilyen kegyetlen a megtorlás 1956 után?

– Kádárék látták, hogy mennyire népszerűtlenek és hogy senki nem áll ki mellettük, ezért el akarták érni, hogy a kegyetlen megtorlással az emberek megfélemlítésével azok soha többé ne merjenek kimenni az utcára, véleményt nyilvánítani és bármilyen módon szembeszállni a szovjet rendszerű önkényuralommal. Kádár, Biszku és a többi vezető káder kiemelt fizetéseket, budai villákat kapott a csak „zsebpénzt” jelentő fizetés mellett. Ingyenlakást, szolgálati gépkocsit kaptak, ingyen mehettek nyaralni, rezsijüket fizették, családjuk kiadásait mások fedezték. A káderkiválasztás ügyesen történt, kifejezetten nagyon alulról jött emberekkel, Biszku is a felvonógyárban dolgozott munkásként. Ha kiesik a politikai vezetésből, mi marad neki? Visszamehet segédmunkásnak. Ezek az emberek tudták, hogy csupán megbízhatóságuk révén vannak abban a helyzetben, ahová demokráciában soha nem kerülhettek volna.

– Mégis kegyvesztett lett.

– Mert bizonyos értelemben szembefordult Kádárral, amit később úgy állítottak be, hogy voltak az ún. keményvonalasok és a reformpártiak. Valójában hatalmi klikkharc folyt, amely arról szólt, hogy kik kerüljenek vezető pozícióba. Azoknak volt igazuk, akik azt vallották, hogy a rendszert nem lehet megreformálni, ami az egész hatalmi berendezkedés megkérdőjelezéséhez vezetett volna. Hasonlattal élve, ez olyan lenne, mintha valaki Angliában a baloldali közlekedést úgy cserélné jobboldalira, hogy először csak a kamionok térnének át. Biszku, állítólag Kádár háta mögött még moszkvai összeköttetéseket is keresett, hogy megerősödjön, hiszen jól tudta, hogy nem Pesten dől el, ki legyen az első titkár. Amikor Kádár ezt megtudta, menesztette, azaz nyugdíjazta és ettől kezdve kényelmesen, kiemelt járandósággal élte napjait.

– Milyen volt Biszku kapcsolata az oroszokkal, ha ilyen könnyen félre lehetett állítani?

– A szovjet vezetés is tisztában volt azzal, hogy van egy szolgálati út, márpedig Biszku függelemsértést követett el, amikor Kádár háta mögött fordult Moszkvához. Kádár el is magyarázza, hogy mindenkinek mögé kell beállni, mert a szovjet elvtársakkal ő tartja a kapcsolatot, a szovjeteknek pedig nem állt érdekében, hogy nálunk belső viszályok legyenek.

– Nekik Kádár tökéletesen megfelelt?

– Elég véletlenszerűen választották ki. 1956 novemberében kiesett a Nagy Imre és Rákosi köre, Kádár viszont volt már belügyminiszter. Fegyelmezettsége és hűsége abban is megmutatkozott, hogy amikor évekig börtönben tartották, még utána sem fordult szembe a szovjetekkel és fegyelmezett katonaként visszaállt Rákosiék mellé. Kockázatos lett volna mást választani helyette, ezt csak akkor tették, amikor már látszott, hogy szenilis. Ekkor gyorsan felfelé buktatták és helyébe Grósz Károlyt emelték, a szovjet rendszer válságát azonban már ő sem tudta megakadályozni.

– Magányos ember lett Biszku Béla, miután Kádárral összerúgta a port és az apparátus hátat fordított neki?

– Mivel a vezetőség emberei folyamatosan rettegtek egymástól, Kádárnak és a többi vezetőnek barátai sem maradtak. Ha valaki ebből a kedvezményezett helyzetből kiesett, megszűnt „létezni”, nem voltak barátságok. Amikor együtt vadásztak, ez hozzátartozott a munkájukhoz, és ehhez hozzácsapódott valaki, csak hallgathatott. Ha megnézzük Kádár vadásztársaságát, kizárólag azok voltak benne, akik aktívan politizáltak. Akik nyugdíjba mentek, azonnal átkerültek egy másik vadásztársaságba, és ez történt Biszkuval is. Azóta nem hallottunk róla semmit.

– Hogyan készült Skrabski Fruzsina fent említett dokumentumfilmje?

– Amikor megkerestek, hogy van-e még élő ember ebből a körből, amelyben sokszor még a gyászhírt sem teszik közzé. Mondtam, hogy Biszku talán még él és hogy önéletrajzában dicsekedett is, milyen kemény ellenálló volt 1944/45-ben. Azt tanácsoltam, hogy először erről az időszakról kérdezzék, talán így hajlandó lesz nyilatkozni nekik, amikor pedig Biszkura rájön az idős emberekre jellemző beszélgetési hajlam, attól kezdve lehet kérdezgetni a ’45 utáni eseményekről is. Fruzsináék azonban egy teljesen eredeti, és mint látjuk eredményes ötlettel álltak elő. A megrendezett lakossági fórumon aztán szembesítették bűneivel, majd korrektül felfedték magukat. A rendszerváltozás óta eltelt két évtized alatt több száz dokumentumfilm készült, de ha valakit megkérdeznek, nem nagyon tudja ezeket felsorolni. A Biszku család elkövetett egy óriási hibát, amikor be akarta tiltatni a filmet, ami ettől kezdve vált igazán érdekessé. Mivel az Uránia mozi nem merte felvállalni, elmentünk egy kocsmába, ahol a belső udvaron vetítették. Kint akkora volt a tömeg, hogy a 6-os villamos nem tudott tovább menni, a film pedig szünet nélkül pergett, miközben a nézők cserélődtek. Így több száz, de lehet, hogy több ezer ember nézte meg, míg ha az Urániában vetítik, ott csupán néhány meghívott lett volna, mielőtt késő este leadják valamelyik tévécsatornán. Olyan felháborodás támadt, hogy a jogalkotást is megmozdította. A filmnek egyértelműen nagyon sokat köszönhetünk, megszületett a „lex Biszku”, Fruzsináék pedig beírták magukat a történelembe.

– A film kapcsán ásta bele magát jobban Biszku életébe vagy különben is érdekelte a története?

– Kutatom az 1945 utáni jogtörténetet, erről előadásokat tartok, ahogyan a koncepciós perekről is. Biszku életével nem foglalkoztam kifejezetten, de aki ezt a korszakot kutatja, magától értetődően megismeri, hiszen ő második emberként főszerepet játszott a Kádár-időszak megtorlásaiban.

– Biszku életútja szolgál-e valamilyen tanulsággal a jövő politikusai számára?

– A Biszku-per azt üzeni a mindenkori politikusoknak, hogy ha áthágják a törvényeket, bármikor felelősségre vonhatók. Bármily magas pozícióban vannak, ott is be kell tartaniuk a törvényeket.

Szakács Gábor