Fotó: facebook.com/Kocsis Máté
Hirdetés

Kocsis Máté arról, hogy a baloldal sérelmezi azt, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség nem vesz részt az általuk alakított Covid 2021 vizsgálóbizottság ülésén, azt mondta: a parlamentnek nincs ilyen intézménye.

Azon túl, hogy hiteltelennek és rossz szándékúnak tart egy olyan akciót, mint amibe az „álbizottságosdival” belekezdett a baloldal, arcátlanságnak is minősítette azt, mert azok a politikusok akarnak vizsgálatot lefolytatni, akik „úton-útfélen akadályozzák” a járvány elleni védekezést.

Hétfőn a veszélyhelyzet meghosszabbításáról döntött a parlament, de a baloldali politikusok nem szavazták meg a szükséges intézkedéseket. Ha a baloldalon múlt volna, akkor március elsejétől nem lenne ágazati bértámogatás, hitelmoratórium, adó- és járulékcsökkentés, valamint otthonfelújítási támogatás sem és megszűnne a védekezés valamennyi szabálya is – hangsúlyozta.

Megjegyezte: még mindig az a szocialista Korózs Lajos vezeti a parlament egészségüggyel foglalkozó bizottságát, aki megalázta, megsértette a mentősöket tavaly a kamuvideójában, és álhíreket terjesztett. Ebben a politikai közegben nagyon furcsa, hogy a baloldal kíván bármit bárkin számon kérni a járványhelyzet kezelésével kapcsolatban, és ebben a színjátékban a kormánypártok nem vesznek részt – jelentette ki.

Korábban írtuk


Kocsis Máté szerint „még a legelvetemültebb Gyurcsány-párt tagok” is kétkedve fogadták a jobbikos Stummer János Puskás Arénába tervezett építkezéssel kapcsolatos megnyilvánulását, mivel „a hihetőség határain kívül esik”, hogy a magyar miniszterelnök miatt épüljön egy ilyen folyosó.

Úgy fogalmazott: Stummer János azért „vette elő” ezt az ügyet, hogy elterelje a közvélemény figyelmét pártelnöke, Jakab Péter balesetéről, a sofőrös ügyéről és a fizetéséről szóló hírekről. Ezért pedig megkockáztatta azt is, hogy esetleg törvényt sért, hiszen a nemzetbiztonsági bizottság ülésének napirendjei nem nyilvánosak.

A frakcióvezető hozzátette: manapság Európában már – alapvetően tűzbiztonsági, terrorelhárítási és biztonsági okokból – sehol sem építenek olyan nagy befogadóképességű sportlétesítményeket, amelyeknek ne lenne gépjárműforgalom fogadására is alkalmas folyosója.

Azt, hogy a jobbikos politikus törvényt sértett-e hatóságok eldöntik – mondta. Azonban Kocsis Máté szomorúnak nevezte, hogy egy olyan „hebehurgya, komolytalan ember” vezeti a nemzetbiztonsági bizottságot, aki képtelen érzékeny vagy nem nyilvános adatokkal megfelelően bánni.

Kitért arra is: a kormánypártokban számos olyan jelölt indul a jövő évi országgyűlési választásokon, aki most is parlamenti képviselő. Azonban míg a kormánypártoknál teljesen transzparens, nyilvánvaló és követhető a jelölés, addig a baloldali pártoknál számos „csalárd lépés” van – mondta, utóbbiak közé sorolva az előválasztást is.

Emlékeztetett: 2014-ben a „Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy hármas játszott éppen előválasztásosdit” akik közül végül utóbbi indult közös miniszterelnök-jelöltként, 2018-ban pedig koordinált indulásnak nevezték stratégiájukat, de ugyanez volt a módszer. Most éppen előválasztásnak hívják – tette hozzá.

Kocsis Máté azonban kiemelte: az egész koncepció a baloldali választók becsapására épül, ugyanis a baloldali folyamatokat „egy az egyben Gyurcsány irányítja”. Ez abból is látszik, hogy ő kezdett el először beszélni a 2022-es választásokra a közös listáról, és ő vetette fel az előválasztást valamint a közös miniszterelnök-jelöltet is – magyarázta.