A kedvezőtlen időjárás ellenére biztonságban kezdődtek meg a nemzeti ünnep zárttéri rendezvényei – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság péntek délelőtt az MTI-vel.

Az 1848-49-es szabadságharc és forradalom 165. évfordulója tiszteletére az Országház épülete előtt, Kövér László házelnök jelenlétében, katonai tiszteletadással felvonták a nemzeti lobogót.

Mint felidézték: a Belügyminisztérium javaslatára a kormány az emberek testi épsége és a balesetek elkerülése érdekében a szabadtérre tervezett március 15-ei állami ünnepségeket lemondta. Azoknak, akik a rendkívüli időjárás ellenére úgy döntenek, hogy elindulnak, a kormány benti helyszíneken biztosítja a programokat, a közös megemlékezés lehetőségét.

„A kormány emellett továbbra is arra kéri az önkormányzatokat, pártokat és felelős társadalmi szervezeteket, hogy az emberek testi épsége és a balesetek elkerülése érdekében megemlékezéseiket lehetőség szerint zárt térben tartsák meg, vagy ha ez nem lehetséges, mondják le” – hangsúlyozta a KIM.

Kiemelték továbbá, hogy az operatív törzs pénteken folyamatosan ülésezik, a legfrissebb információk szerint eddig két szervezet vállalta, hogy – szemben a szakértők tanácsával – megkezdik a kültéri rendezvényeiket – írta a KIM.

A parlamenti nyílt nap keretében délután fél 3-ig lehet ingyenesen belátogatni a díszlépcsőházba és az Országház kupolatermébe. Az Országos Széchenyi Könyvtárban, az I. kerületi önkormányzat aulájában, a Tárnok utcai iskolában, a Magyar Honvédség Hadtörténeti Intézet és Múzeumban és a Nemzeti Táncszínházban is fennakadás nélkül megtartják a programokat. Délután 4 órától adják át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat a Parlament kupolatermében, az ünnepségen részt vesz Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke – olvasható a KIM közleményében.

(MTI)