Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

Láng Zsolt azt mondta, szakértői jelentések szerint már az is előfordulhat, hogy darabok válnak le a hídról, ami akár a hajókat vagy a közutat is veszélyeztetheti.

A felújítással Karácsony Gergely főpolgármester is egyetértett még januárban, de ehhez képest semmilyen érdemi lépést nem tett a Lánchíd ügyében – fogalmazott.

„Egyetlen egy dolgot látunk, hogy folyamatosan a kormánnyal való politikai csatározás eszközének használja a Lánchidat is, de érdemi munkát egyébként sem ő, sem a kollégái nem végeznek” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

Márpedig – fűzte hozzá – a Lánchíd Budapest egyik fontos szimbóluma, amiért a főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés felel, tehát Karácsony Gergelynek az a kötelessége, hogy kiírja a felújítására vonatkozó közbeszerzést, és kezdje meg a rekonstrukcióját.

A Fidesz budapesti elnöke kiemelte: a munkálatok költségei biztosítva vannak, hiszen a kormány is kész oda adni azt a hatmilliárd forintot, amit az előző ciklusban megígért, és rendelkezésre áll az a 17,3 milliárd forint is, amit még az előző főpolgármester, Tarlós István idejében különítettek el a felújításra. Hozzátette: a főváros költségvetése meghaladja a 300 milliárd forintot, tehát van pénz a munkálatokra.