A közlemény szerint a felújításnak köszönhetően a peronok, amelyek igazodnak az alacsonypadlós CAF Urbos villamosok szintjéhez és hosszúságához, így egységesen 26 centiméter magasak és legalább 36 méter hosszúak.

Hirdetés

Az átalakított peronok és a rámpás jelzőlámpás gyalogátkelők mellett a beruházás során megújult az érintett víz- és csatornahálózat, valamint a Föld utca-Farkastorki út közötti szakaszon gömbsüvegsort alakítottak ki a vágányzóna mellett.

A projekt a fővárosi önkormányzata költségvetéséből, a BKK beruházásában, a Colas Alterra Zrt. kivitelezésében valósult meg. A kivitelezési munka 2020. július 27-én kezdődött, nettó költsége pedig 259 millió forint volt – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk