BKV: milliókat vittek el a fénymásolók
Bruttó 19,2 millió forintot költött el 2007-ben a BKV a saját fénymásoló-állományának teljes körű felmérésére; a vizsgálatot a társaság vezérigazgatósága rendelte meg. Az erről szóló tanulmányt egy olyan cég, az Optimismo Kft. készítette el, amelyet a bíróság az idén tavasszal törölt a nyilvántartásból: „A Cégbíróság a rendelkezésére álló adatok alapján megállapítja, hogy az Optimismo Kft. székhelyén, telephelyén, fióktelepén nem található, és a cég képviseletére jogosult személyek lakóhelye, tartózkodási helye is ismeretlen, illetve a társaság képviseletére jogosult lakóhelye ismeretlennek minősül, mivel a lakóhelye külföldön van, és nincs a Cégjegyzékbe bejegyzett kézbesítési megbízottja” – jelent meg a Cégközlönyben tavaly nyáron.
Azt egyelőre még nem tudni, hogy az Optimismo Kft. pontosan mit csinált. Tény ugyanakkor, hogy nem szokás milliókért fénymásolókat számlálgatni és vizsgálgatni. A mindennapos gyakorlat szerint, ha tönkremegy egy fénymásoló, azt meg szokták javíttatni – olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában, amelyből további részleteket is megtudhat.
(MNO)