A Budai Központi Kerületi Bíróság szerint továbbra is fennáll annak veszélye, hogy megnehezítenék a büntetőeljárást, többek között tanúkkal való összebeszéléssel, vagy iratok megsemmisítésével – indokolta a döntést a szóvivő.
BKV-ügy: előzetesben maradnak a gyanúsítottak
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/bkv-ugy-elozetesben-maradnak-a-gyanusitottak-54128/
legfrissebb a rovatban

Kilenc éve vált valóra Szijjártó Péter álma
Szijjártó Péter kilenc éve tette le először a miniszteri esküt. Erről közösségi oldalán emlékezett meg.

A kormány elkötelezett a szívbetegségek hatékony kezelése iránt
A kormány a magyar uniós elnökség egyik kiemelt prioritásává teszi a kardiovaszkuláris betegségek elleni küzdelmet – mondta Takács Péter.

Ismét megdőlt a hajnali melegrekord
Szombat reggel Debrecen Kismacs városrészében csupán 20,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, ezzel új napi országos rekord született.
Megjelent a Demokrata legfrissebb száma

Nem vagyunk a Nyugat alattvalói
Interjú Robert C. Castellel és Kásler Miklóssal; Jön a családpolitika 2.0; Botrányos hódmezővásárhelyi buszbiznisz; Közszolgálatiság svéd módra
kiemelt hírek

Nem vagyunk a Nyugat alattvalói
Veszélyes fejleménynek tartom, hogy a hatalom és a felelősség fogalma elszakadt egymástól – mondta Robert C. Castel a Demokratának.
Kilenc éve vált valóra Szijjártó Péter álma
Szijjártó Péter kilenc éve tette le először a miniszteri esküt. Erről közösségi oldalán emlékezett meg.