Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Kásler Miklós közölte, az eszközbeszerzés mellett két lépcsőben infrastruktúrafejlesztés is megvalósul a kórházban.

A miniszter arról beszélt, hogy 2010 előtt a balliberális kormány „rendkívüli restrikciókat” vezetett be, megszüntetett nagy múltú, európai szintű intézményeket, bevezette a napidíjat, csökkentette a fizetéseket, és csökkent az egészségügyi dolgozók száma is.

A polgári kormány ezzel szemben 2010 és 2021 között 1700 milliárd forintot invesztált az egészségügybe, pótlandó azt a 600 milliárd forintos elvonást, ami 2010 előtt történt – emelte ki a miniszter.

A fejlesztések eredményeképpen sikerült a vidéki ellátórendszert egy 600 milliárd forintos csomagban megfelelő állapotba hozni, a 2017-ben elindult Egészséges Budapest Program keretében pedig a központi régió intézményeinek fejlesztése történik – mondta Kásler Miklós.

Korábban írtuk

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Budapest 11. számú választókerületében az újpesti szakrendelő fejlesztéséről beszélt, amelyre az elmúlt három évben a kormány csaknem 1,5 milliárd forintot fordított.

A politikus elmondta, a szakrendelő 2010 előtt a kórházhoz tartozott, de az akkori balliberális vezetés privatizálni akarta, ezért 2010-ben, amikor fideszes városvezetés lett, az önkormányzat saját kézbe vette, azóta pedig rengeteg fejlesztés valósult meg.

Az épület felújítására, valamint orvostechnikai és informatikai eszközök beszerzésére 285 millió forintot kapott a szakrendelő, amelyben jelenleg is zajlik az eddig üresen álló 7. emelet beépítése, ahol fizikoterápiát végeznek majd, valamint bővül a tüdőgyógyászati szakrendelés is.

A kormány és a főváros megállapodásának köszönhetően 2020-ban 73 millió forint, 2021-ben 530 millió forint támogatást kapott a kerületi fenntartású szakrendelő – ismertette Wintermantel Zsolt.

Hozzátette, 2019-ben 90 millió forintos támogatással kialakították az Újpesti Egészségfejlesztési Irodát.

Jó kezekben van tehát az ország, a fejlődés megtartása érdekében pedig a jelenlegi kormánynak kell tovább irányítania az országot – hangsúlyozta a fideszes politikus.

Kaszás Edit, a Károlyi Sándor Kórház főigazgatója azt hangoztatta, remélik, hogy a megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően az újpesti Károlyi kórház meghatározó intézménye lehet az észak-pesti régiónak.

A sajtóanyag szerint a kórház az eszközbeszerzések során betegágyakat, betegőrző monitorokat, EKG- és ultrahangkészülékeket, defibrillátorokat, laboratóriumi és ápolási eszközöket, valamint számítógépeket, monitorokat, nyomtatókat, laptopokat, wifi-eszközöket, digitális képtároló és továbbító rendszert és videókonferencia berendezést kapott.

Folyamatban van továbbá a kórház két épületszárnya között egy összekötő folyosó építése, amely várhatóan 11 milliárd forintba kerül majd, valamint felújítanak egy régi épületet, és épül egy új szárny is, ezekre várhatóan 9,8 milliárd forintot fordítanak.