Böjte Csaba a remény fontosságára hívta fel a figyelmet
Böjte Csaba ferences szerzetes a remény fontosságára hívta fel a figyelmet szerda délelőtt a közmédia és az Ökumenikus Segélyszervezet Összefogás Székelyföldért címmel meghirdetett közös adománygyűjtésén, amelyen nem sokkal 12.00 óra előtt több mint 44 millió forint gyűlt össze.A Nemzeti Összetartozás Napján sugárzott egész napos tematikus műsorfolyamban megszólalt Böjte Csaba ferences szerzetes is, aki a Mária Út Közhasznú Egyesület zarándoklatához csatlakozott egy napra. A zarándokok Budapestről indultak és több mint 800 kilométert tettek meg eddig, szerdán pedig Böjte Csaba is velük tart, és este Gyergyóalfaluban szentmisét mond a gyűjtés eredményességéért – mondta a szerzetes.
Böjte Csaba vasárnap a parajdi sóbányánál is imádkozott a zarándokokkal, majd misét celebrált a helyieknek. „Arra biztatok mindenkit, hogy éljen és ne féljen” – mondta a szerzetes.
Böjte Csaba azt is elmondta, hogy jókedvvel, derűvel sokkal könnyebb elvégezni még a nehéz feladatokat is, ezért a bajbajutottaknak is azt üzente, hogy próbáljanak meg reménnyel telve nekiállni a rekonstrukciós munkáknak.
A magyarok mindig össze tudnak fogni, amikor baj van – mondta Pál István Szalonna népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője a Duna stúdiójában. „Ez most is látszik, és köszönet a televíziónak is, hogy pillanatok alatt az ügy mellé áll, mert rengeteg barátunk van, akinek tényleg nagy szüksége van most a segítségre” – hangsúlyozta.
A népzenész elmondta, hogy ilyenkor a bajbajutottaknak az a legfontosabb, hogy tudják, nincsenek egyedül, valóban számíthatnak azonnali segítségre, például ételre és ivóvízre, az anyagi támogatás pedig majd a következő lépcső lesz.
Mező Misi énekes videóüzenetben jelentkezett be, és a parajdi sóbánya tragédiája kapcsán az ottani, turizmusból élő emberek nehézségeire hívta fel a figyelmet. Az énekes arra bíztatott, hogy a sóbánya állapotától függetlenül is, amint már biztonságos, látogassanak el az emberek Parajdra kirándulni, töltsenek el a térségben néhány napot, hogy azok a családok, akik az életüket a turizmusra építették, ne maradjanak megélhetés nélkül.
Visegrád városa szerda reggel egy rendkívüli testületi ülésen kétmillió forint azonnali, szabad felhasználású segélyt szavazott meg testvérvárosa, Parajd számára, valamint a polgármester és minden képviselő felajánlotta egy havi tiszteletdíját, több mint 44 millió forintot a helyiek megsegítésére – mondta el a Duna stúdiójában Cseke László, a Szent György Lovagrend örökös kancellárja Visegrád képviseletében.
Cseke László arra bíztatta az önkormányzatokat, hogy kövessék példájukat, hiszen most nagy szükség van a segítségre. „Mi, akik a Duna mellet élünk, pontosan tudjuk, hogy milyen egy árvíz, volt benne részünk sokszor” – emelte ki. Hozzátette: ilyenkor minden segítséget meg kell adni a rászorulóknak, különösen a következő napokban, hiszen ahova időben érkezik a segítség, ott komolyabb nehézségeket is el lehet hárítani.
A 1353-as adományvonalon hívásonként és üzenetenként (SMS) 500 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz, nagyobb összegű támogatással továbbra is a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával vagy átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon „Székelyföld” megjelöléssel lehet segíteni.