A három, korábban már kizárásra ítélt képviselő újabb levelében felsorolja az MDF 2008 ősze óta elkövetett politikai hibáit, következetlenségeit, többek között azt, hogy az adótörvények megszavazásával hatalmon tartották Gyurcsány Ferenc kormányát. A képviselők szerint a pártvezetés a tagságnak és a szimpatizánsoknak a legnagyobb pofont akkor adta, amikor az „antalli politika letéteményeseként” Bokros Lajost tette a párt EP-listájának az élére. Azt a Bokrost, akinek csomagja ellen korábban a leghatározottabban tiltakoztak.

Bokros legújabb, a párt megtisztításáról, és a renitens képviselők kizárásáról tett nyilatkozatát úgy értékelik, hogy egy „új terminátor” állt munkába a pártban, akinek az a feladata, hogy megsemmisítse az MDF 49 százalékát és a „lélegeztető gépen tartott MDF-ből egy új neokon – neolib politikai formációt” hozzon létre. A képviselők a leghatározottabban visszautasítják, hogy Horn Gyula egykori pénzügyminisztere ajtót mutasson nekik, a saját pártjukban, melyet 21 éve szolgálnak töretlenül.

A három képviselő teljes levele:

Bokros Lajos az új MDF-es terminátor

2008 ősze régen volt, főleg annak tükrében, hogy milyen mozgalmas időszak áll az MDF mögött. Mint emlékszünk, volt tisztújítás, ami nem ment simán. Volt „CD-ügy”, melynek következményeként a parlamenti frakció átmenetileg megszűnt. Megoldottuk… Volt Nemzeti Csúcs, melynek következménye a pártban zavarodottság, a nyilvánosság előtt meg magyarázkodás, mások szerint hazudozás volt a következménye. Ezt is túléltük… Volt adótörvény szavazás a Parlamentben, melynek eredményeként átmenetileg részlegesen csökkent ugyan az öröklési illeték mértéke (Bokros Lajos legnagyobb bánatára!), de cserébe tovább „örülhettünk” Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének. Megérte? Ki tudja… Bár a Bajnai-kormány 2010-es adótörvénye (amúgy a válság jegyében) most, ha más néven is, de visszalopja e „ragyogó” gyakorlatot a mindennapokba (Bokros Lajos legnagyobb örömére!). Ezután beköszöntött a válság-katarzis a hétköznapjainkba. Naponta mondtuk, hogy a költségvetésre, mármint Gyurcsány költségvetésére akkora szüksége van az országnak, mint egy falat kenyérre – éljen, gondolták a kormánypártiak, szégyen, mondták az ellenzékiek -, majd természetesen (?) nem-mel voksolt az MDF. De az emberekben a „falat kenyér” maradt meg. Amint már megszoktuk, a végeredmény senkit nem érdekelt. Megérte? Ki tudja? Kinek is?…

Azután jött maga Bokros… Mint utóbb kiderült, már rég ott volt! Legalábbis egyesek fejében. Csak naiv, megveszekedett MDF-esekként nem akartunk hinni a szemünknek meg a fülünknek, hogy ez lehetséges, ez megtörténhet, ez bekövetkezhet. Ott állt teljes életnagyságban, mint az antalli politika letéteményese, továbbfolytatója, egy született konzervatív, aki 1995-ban tévedésből beszélt Horn Gyula pénzügyminisztereként az Antall-Boross kormányok nemzetrontó baklövéseiről és nemzetpusztító rombolásáról. Nyilvánvalóan tévedésből fordultunk akkor az Alkotmánybírósághoz a nevével fémjelzett csomaggal kapcsolatban. Nyilván tévedésből mondta azt Herényi Károly, akkori MDF-es szóvivő, miszerint „A kormány a Bokros-csomaggal a saját halálos ítéletét írja alá, és a következő kormány romeltakarítással kezdheti a tevékenységét, ugyanúgy, mint 1990-ben az akkori szocialista kormány után”! Kik is voltak kormányon 1995-ben; csak nem a szocialisták?… De nyilván tévedés volt Dávid Ibolya felszólalása is a Parlamentben 1995. május 9-én, legalábbis a jegyzőkönyv tanúsága szerint: „Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy e csomagot (ti. a Bokros-csomagot), – amely alaki, formai, érdemi és egyéb hiányosságai miatt csak a nevében viseli a stabilizációs programot – ne támogassák, és ne fogadják el ezt a csomagot” (mármint a Bokrosét…).

A különböző MDF-es állásfoglalásokat, nyilatkozatokat hosszasan lehetne sorolni, de aki nem tegnap óta konzervatív és jobboldali, az pontosan emlékszik az akkori eseményekre, és pontosan vissza tudja idézni, hogy mi volt az MDF hivatalos álláspontja. Emlékezik még a tüntetésekre (a Horn-Kuncze-Bokros kormány ellen!) és azokra a sértő, mondhatni gátlástalan nyilatkozatokra az akkori kormány részéről, melyekkel az Antall-Boross kormányokat illették. De a java még hátravan.

Bokros Lajos, az új konzervatív, MDF-es EP képviselő nekiállt megreformálni frissen – barátai és régi politikai tanácsadók által már korábban – elfoglalt pártját. A mámoros választási éjszaka után, frissen, üdén felszólította az MDF tagságának majd’ a felét a távozásra. Világossá tette, hogy aki(k) nem fogadja(ák) el neoliberális programját (ti. nem az MDF-ét, hanem Bokrosét!), azoknak kívül tágasabb. S ha önként nem hajlandóak 20-21 éves tagságukat felszámolni, akkor jönnek a hentesek és elvégzik a piszkos munkát. Hihetetlen, gondolhatná bárki is. De ha jól belegondolunk, így juthatunk el Torgyán dr. után szabadon Marxtól a Fotexig, avagy Antalltól Bokrosig az MDF-ben.

Az új terminátor tehát munkába állt, fitten, üdén, lendületesen, ahogyan azt megtapasztaltuk tőle 1995-ben. Most az MDF egyik fele van soron; 49 százalék, akik nem támogatták, majd jön a másik 51 százalék akik támogatták(!?), hacsak nem öltik fel az új jelmezt, amit a régi-új terminátorok, tanácsadók álmodtak meg az MDF-nek.

Ébresztő, MDF! Még megállítható a terminátor(ok) által kivégzett SZDSZ /ez örömteli esemény, de rémisztő, hogy mi vár az MDF-re, ha az érdek mást fog diktálni…/romjain és a lélegeztető gépen tartott MDF-ből egy új neokon – neolib politikai formáció felnevelése. ( 2004: 5,34 százalék, 2006: 5,04 százalék, 2009: 5,3 százalék. Ez az öt éves mérlegünk. Siker? Igen is meg nem is. 2010-ben még kiszolgáltatottabbak leszünk. ) A siker nem csak mandátumban mérhető – főleg, ha valójában az MDF-nek köze sincs hozzá -, hanem értékben, tradícióban és elvekben. A kudarc, a sikertelenség rossz tanácsadó, a gyávaság a politikában több mint hiba, az bűn. Emlékeztek? A gyávaság miatt lépett túl az idő a „lakitelekiek” felett is! A mi felelősségünk, hogy megértjük-e a világ és Magyarország változásának a lényegét és úgy cselekszünk, ahogyan azt a kor megköveteli, vagy elfogadjuk más értéket képviselők érdekeinek elvtelen kiszolgálását, némi alamizsnáért.

A magunk részéről készek vagyunk visszatérni a 2003-as, 2004-es(?) ébredéshez, amikor önérzetesen utasítottuk el a gyávaságot. Amikor más terminátor akarta elfoglalni az MDF-et. De a leghatározottabban visszautasítjuk, hogy Horn Gyula egykori pénzügyminisztere ajtót mutasson nekünk, a saját pártunkban, melyet 21 éve szolgálunk töretlenül. Akkor is ott voltunk, amikor szitokszó volt a jobboldaliság, és megbélyegzett ember volt, aki vállalta konzervativizmusát.

Az ország nem egy tankönyv, nem egy laboratórium, az emberek nem számok sokasága, nem kísérleti alanyok, hanem nemzetalkotó tényezők, még akkor is, ha egyesek erről szeretnének megfeledkezni. Mert ezt szokták meg, vagy mert nem kellett megtapasztalniuk a valóságot.

„Magyarország pillanatai drágák” mondtuk Széchenyi után 1994-ben, nekünk meg csak egy életünk van itt a Földön. A döntés, hogy merre tovább MDF, a mi kezünkben van. Éljünk vele felelősen.

Budapest. 2009. június 9-én

Katona Kálmán, Hock Zoltán, Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselői

(MNO)