Schmitt Pál köztársasági elnököt hivatalos bulgáriai látogatásának másnapján ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett fogadta Georgi Parvanov bolgár államfő a Szt. Alekszander Nevszki téren. A magyar államfő ezt követően megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sírját.

A két államfő zártkörű megbeszélést tart, eredményéről közös sajtóértekezleten számol be. Schmitt Pál a nap folyamán Cecka Cacseva asszonnyal, a Bolgár Köztársaság Nemzetgyűlésének elnökével munkaebéden vesz részt, majd beszédet mond a Bolgár Kereskedelmi és Iparkamarában.

A köztársasági elnök még szerdán, 26 üzletemberből álló delegáció kíséretében érkezett Szófiába. Útjára elkísérte felesége, Schmittné Makray Katalin is. Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy Magyarország Bulgária egyik legjelentősebb befektetője, s kifejezte reményét, hogy a tárgyalások a bolgár-magyar gazdasági kapcsolatok további bővítését eredményezik. Bulgáriában legutóbb 2008 februárjában járt magyar államfő Sólyom László személyében.

A magyar államfő látogatásának első napján Schmitt Pál magyar személyiségek emléke előtt tisztelgett. Megkoszorúzta a Petőfi-, illetve Kossuth-emléktáblát, majd kíséretével ellátogatott a szófiai magyar nagykövetségre, ahol a bulgáriai magyarok képviselőivel találkozott. Ezt követően Elnöki Érdemérmet adott át Sztefka Hruszanova műfordítónak és Margarita Sztilijanovának, a sumeni Kossuth Múzeum nyugalmazott igazgatójának.

Az államfő a Köztársaság Elnökének Díszoklevelét adta át Sumen és Vidin megyei városoknak a magyar történelmi hagyományok ápolásáért és a magyar-bolgár kapcsolatok elmélyítéséért.

(MTI)