Hirdetés

Nem is próbálja titkolni szélsőbaloldaliságát a főváros vezetése. Karácsony Gergely a DK-s főpolgármester-helyettes Gy. Németh Erzsébet társaságában jelentette be, hogy a főváros létrehozza a Budapesti Iskola Intézetet. Ennek első lépéseként a fővárosba hozzák és közintézményben, jelesül a Fővárosi Levéltárban helyezik el Heller Ágnes kommunista filozófus és férje, Fehér Ferenc hagyatékát. „A Budapesti Iskola filozófusainak, tanítványaiknak és pályatársaiknak munkássága és emlékezete a magyar kultúra és kulturális emlékezet része. Ennek gondozása, továbbgondolása érdekében a Fővárosi Önkormányzat egy olyan intézetet hoz létre, ami kutathatóvá teszi majd Heller Ágnes és Fehér Ferenc hagyatékát”, mondta Gy. Németh, majd hozzátette: „ennek a munkának a végén létrejön egy olyan intézet, ami a progresszív gondolkodás, a szellemi gazdagság és a kulturális sokszínűség otthona lehet.” Karácsony pedig azt állította, hogy „a Budapesti Iskola a szabadság és a humanizmus, a diktatúra elleni küzdelem iskolája volt”. Mint mondta, „bármilyen nehéz pénzügyi helyzetbe is került a főváros, vannak erkölcsi kötelességei. Ilyen kötelessége a progresszív, demokratikus hagyományt ápolni.”

Lukács a zászlón

Miközben tehát a főváros folyamatosan anyagi gondokról, a kormányzat általi kivéreztetésről beszél, a Lánchíd felújítására rendelkezésre álló forrás létét letagadva például többszörös pénzt követel a magyar államtól, a városvezetés közpénzből a bolsevik vörösterrort rehabilitálja, abban bízva, hogy a többség semmit sem tud a Budapesti Iskoláról. Márpedig e „filozó­fiai iskola” emblematikus vezéralakja nem más volt, mint Lukács György. Szabadságról, demokratikus hagyományról tehát szó sincs, annál inkább cinikus történelemhamisításról, amikor zászlóra tűzik e múlt századi kommunistát.

Az 1885-ben Löwinger György Bernát néven született Lukács kezdetben polgári radikális utópista volt, de hamar belépett az ezeréves keresztény magyar állam megsemmisítésére törő szabadkőműves Galilei Körbe, és innen már hamar rátalált a marxista tanokra. Immár kommunistaként Lukács az 1919-es vörösterror helyettes közoktatásügyi népbiztosa lett, emellett a bolsevista diktatúra Vörös Hadseregében, annak is 5. hadosztályában politikai komisszárként tevékenykedett. E pozíciójában vér tapadt kezéhez, miután 1919. május 1-jén tizedelést rendelt el a Tiszaföldváron megfutamodott seregben. Ennek során nyolc kiskatonát lőttek főbe.

Bécsi, majd szovjetunióbeli emigrációs tevékenység, kommunista belső harcok után (1941-ben az NKVD letartóztatta, de megúszta egy rövidebb taskenti kitoloncolással) 1945-ben visszatért Budapestre, és vitatott filozófiai munkásságának köszönhetően a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. Ténykedésének egyik alapvetése Hamvas Bélának a szellemi életből való kiszorítása volt.

Korábban írtuk


Lukács zavaros és viharos életútjában országgyűlési képviselőség, arról való lemondás, majd parlamenti visszatérés következett. Nagy Imre kormányában népművelési miniszter lett, majd átállt Kádár János oldalára, részt vett az MSZMP megszervezésében, de nem bízott a sajátjaiban, ezért a jugoszláv követségre menekült. Szovjetek általi letartóztatást és romániai internálást követően 1957-ben már ismét Budapesten ügyködött, ezután a köré szőtt legendárium szerint hallgatásra kényszerítették – valójában teleírta a nyugat-európai elvbarát propagandasajtót marxista fejtegetéseivel, hogy végül ismét belépjen az MSZMP-be.

Marxista antropológia és magyargyűlölet

Lukács köré idővel hasonlóan bizonytalan gondolkodású elvbarátok gyűltek, ilyen volt Heller Ágnes és férje, vagy épp Vajda Mihály. Utóbbi maga írja az úgynevezett Lukács-iskoláról, más néven Budapesti Iskoláról a 2000 folyóirat 2017/2. számában, részleteket közölve a Szög a zsákból című kötetből: „A megtiszteltetés, hogy a nagy ember fogad bennünket, majd elvette az eszünket. […] …az első látogatást követően lassan-lassan bejáratos lettem a Lukács-házba. […] Az öreg aztán a hatvanas években körülötte gyülekező fiatal és még fiatalabb, magukat tanítványainak tekintő teoretikusok körét egyszer csak elkezdte Budapesti Iskolának nevezni. […] a Budapesti Iskola, ahogy Lukács nevezte, létszáma gyakorlatilag négy főre fogyatkozott […], és a Lukács által ránk örökített feladatot akartuk elvégezni: végrehajtani a marxizmus reneszánszát, azaz rekonstruálni az igazi marxizmust, s ezenközben kidolgozni a marxista filozófia egy-egy szakágát. […] Tekintélyes öreg tudósnak számított már akkor, amikor a háború után megérkezett a Szovjetunióból […] szemben a hivatalos kultúrpolitika képviselőivel, szemmel láthatóan óriási kultúrával, tudással rendelkező kommunista volt. […] Amint hazajött moszkvai száműzetéséből, lelkesen hozzáfogott a kommunista ideológia és a kommunista társadalom népszerűsítéséhez. […] Ha egyáltalán tanultunk valamit Lukácstól, akkor az csak fiatalkori és korai marxista írásaira áll.”

Vagyis, foglalhatjuk össze, szellemtörténeti szempontból az iskola nem követett egységes elveket, inkább áltudományos fontoskodásnak látszott. Vajda szerint: „Ági (Heller Ágnes – a szerk.) unos-untalan újrafogalmazta a maga marxista etikáját, megpróbált megírni egy marxista antropológiát (ösztönök, érzelmek), egy marxista értékelméletet – sejtésem szerint annak biztos tudatában, hogy a marxizmusnak sem etikája, sem antropológiája stb. nem lehet. Ez azonban őt nem érdekelte.”

Heller Ágnes így emlékezett mesterére a Haver Alapítvány által 2014-ben kiadott Beszélgetések – 18 portré a magyar zsidóságról című kötetben: „Lukács a legnagyobb szerencse volt az életemben. Ha vele nem találkozom, talán filozófus se leszek.” Majd így folytatta: „Marx […] a 19. század egyik legjelentősebb gondolkodója, akinek egyik-másik írását újra és újra felfedezik. Most megint olyan korszakot élünk, hogy előtérbe kerül. New Yorkban a könyvespolcok tele vannak Marxszal, a róla szóló előadásokra tódulnak a diákok. Marx zseniális, minden munkája az.” Beszélgetőpartnere, Várnai Pál azon fölvetésére, hogy a Marx iránti rajongó érdeklődés Magyarországon aligha következik be, nemzetgyűlölő fordulattal válaszolt: „Mert ez az ország hihetetlenül primitív.” Hozzátette: „Vannak országok, ahol minden további nélkül a jobboldalra szavaznék. Magyarországon ezt nem tehetem meg, mert a magyar jobboldal nem kimondott, de kimondatlan kapcsolatban áll rasszista, antiszemita, cigányellenes szélsőséges megnyilvánulásokkal. Így hát nincs más választásom, mint a liberálisokra szavazni. Ez nem világhelyzet, ez magyar helyzet, ami teljesen abnormális.”

Szellemi polgárháború

A Budapesti Iskola tehát önmagát mindig valamivel szemben meghatározó, de végső soron teljes mértékben a marxizmusból táplálkozó marginális, ám magát mértékadónak gondoló csoport volt, melynek utóélete ennek megfelelő arroganciával mérgezi máig a szellemi környezetet. Ám a szélsőbaloldalra lelkesen nyitott budapesti vezetés most adóforintokból ácsol piedesztált e szellemi rombolásnak.

A Demokrata szerette volna megtudni, hogy mindez pontosan mennyibe kerül, ezért feltettük a kérdést Karácsony Gergely hivatalának. Azt is megkérdeztük, nem érzik-e erkölcsileg aggályosnak, politikailag pedig vállalhatatlannak a véreskezű népbiztoshelyettes nevével fémjelzett kör felmagasztalását, illetve nem gondolják-e, hogy 30 évvel a rendszerváltozás után efféle szélsőséges alakok méltatlanok a közemlékezetre. Karácsony hivatalának sajtókapcsolati irodája azonban nem volt hajlandó tájékoztatni lapunkat, mondván, kérdéseinkre „ilyen keretezés mellett” nem kívánnak válaszolni. A lukácsi gondolkodás által meghatározott „progresszív, demokratikus, humanista, szabadságelvű” irányzat egyébként a rendszerváltozás után a Kis János által meghatározott SZDSZ-ben egyszer már kiteljesedett, újraélesztve a dualizmus időszakában gyökerező szellemi polgárháborút, szisztematikusan rombolva a magyar nemzet önazonosságát, aláásva értékeinket, következetesen semmibe véve alapvető létérdekeinket.