„Bünösök közt cinkos, aki néma!”A mai nappal kiléptem a Jobbik Frakciójából. A továbbiakban nem kívánok asszisztálni…

Gepostet von Farkas Gergely am Mittwoch, 27. Mai 2020
Hirdetés

„Bünösök közt cinkos, aki néma!” felütéssel osztotta meg gondolatait Facebook-oldalán Farkas Gergely.

„A mai nappal kiléptem a Jobbik Frakciójából. A továbbiakban nem kívánok asszisztálni Jakab Péter és csapata tevékenységéhez, amely végképp politikai és erkölcsi züllésbe sodorta ezt a régen szebb napokat látott pártot. A mostani Jobbik már nem az én közösségem”

– írta Farkas, aki aztán részletes indoklással is szolgált Jakab Péterék tevékenységére utalva.

„Nem az én közösségem az, ahol egy nemzeti-konzervatív párt elnökeként Jakab Péter számtalan belső fórumon kijelentette, hogy nem hajlandó jobboldali, nemzeti gondolatokat elmondani beszédeiben, felszólalásaiban, mondván, hogy »azzal baloldali szavazókat riasztanánk el«” – emeli ki, ahogy azt is megjegyzi: „Jakab Péter most hétfői felszólalásában már a külhoni magyaroknak adott támogatást kritizálta”.

Korábban írtuk

„Nem az én közösségem az, ahol Jakab Péter és csapata a tisztújítás napjától szisztematikus leszámolást folytatnak mindenkivel, akit ellenségnek vélnek” – sorolja.

„Nem az én közösségem az, ahol a szépen hangzó érdemelvűség helyett kizárólag a Jakab Péter irányába megnyilvánuló lojalitás az egyetlen fokmérője az előrejutásnak. Nem számít az elvégzett munka, a szorgalom, a felkészültség. Az egyes tisztségek, pozíciók, munkatársi állások betöltésénél, fizetésemeléseknél egyedül az dönt, hogy ki mennyire serényen bólogat Jakab Péter és csapatának tevékenységéhez” – mutatja be a jobbikos közeget a politikus.

„Nem az én közösségem az, ahol Jakab Péter és csapata gyakorlatilag egy besúgóhálózatot működtet a pártban. Ha érdekük úgy kívánja, hangfelvételeket készítenek emberekről, dokumentálják, hogy ki kivel találkozik, külön munkatársi feladatkörbe tartozik, hogy megfigyeljék a Facebookon, hogy ki milyen belső ellenségnek gondolt ember posztját lájkolja, de attól sem riadnak vissza, hogy lejárató információkat gyűjtsenek képviselőkről, hogy azokat az érdeküknek megfelelően tudják használni”

– írja Farkas.