A szakértő emlékeztetett: nagyon sok az „éhes politikus száj” a baloldalon, amit etetni kell, Márki-Zay Péter pedig nem volt tagja ennek a klikknek. Boros Bánk Levente hangsúlyozta: a magyar politika az elmúlt három évtizedben a pártokról szólt, ők mozgatták a szálakat. – Éppen ezért nem szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit csináljanak: milyen programot alkossanak, vagy hogyan állítsák össze a listát – emelte ki.

Hirdetés

Mint rámutatott: Márki-Zay Péternek, Hódmezővásárhely polgármesterének és a baloldali összefogás közös miniszterelnök-jelöltjének az önkormányzati választásokon sem volt saját stábja. – Állítólag a hódmezővásárhelyi kampányát is a Jobbiknak köszönhette, de azóta sem faragtak belőle politikust. „Ha nem rázzák gatyába”, hibát hibára fog halmozni és komoly előnyt fog adni a kormánypártoknak – tette hozzá.

Boros Bánk Levente szerint az a kettős játék, amelyet Márki-Zay Péter csinál, miszerint jobboldali és baloldali politikus egyszerre akar lenni, nem mehet a végtelenségig. – Hat hónap elég hosszú idő ahhoz, hogy a választók számára is kiderüljön ez a himihumi játék – mondta, majd hozzátette: a választók is stabil irányt akarnak, biztos jövőképet, és nem cserélnének le egy határozott jövőképpel rendelkező politikai irányt a bizonytalanért.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.

Korábban írtuk