Fónay Jenő ügye egészen a Legfelsőbb Bíróságig jutott, többévnyi pereskedés után 1996-ban született jogerős ítélet benne. Fónay Jenő a poklok poklát járta meg ezalatt. A Legfelsőbb Bíróság is rögzítette az ítélet indoklásában, hogy a férfit rendkívül komoly károk érték: politikai támadások sora, megrendült vele szemben a bizalom abban a Pofosz nevű szervezetben, melynek egyébként egyik alapító tagja. Ráadásul le kellett mondania MDF-es képviselő-jelöltségéről is az őt ért rágalmak, a pereskedés, s az ügy sajtóvisszhangja miatt. Ugyancsak le kellett mondania a Magyarok Világszövetségében viselt tisztségéről is.

Kacsa a Kacsában

Egy különös reggel kezdődött az ügy, 1993 májusában. Fónay Jenő felnőtt fia falfehéren állt az apja elé, kezében a Kacsa magazinnal. Apa, ha igaz az, amit rólad írnak, most öngyilkos leszek, mondta a fiú, ha nem, akkor ízekre szedem ezt az embert.

A Kacsában ott virított egy cikk A Fónay-legenda nyomában címmel, az írás egyik sokatmondó alcíme pedig így festett: Magyarországon ma reneszánszát éli az ÁVH.

Fónay Jenő, amint beleolvasott, forogni kezdett vele a világ. A cikk szerint ugyanis ő felajánlotta szolgálatait a szovjet és az amerikai hadseregnek a második világháború után, illetve felderítőként, ügynökként tevékenykedett a pockingi hadifogolytáborban 1946 decemberéig. Sőt, az írás azt is állította, hogy Fónay Jenő 1945. és 1953. között a Belügyminisztériumban dolgozott… Ezt egy nyugdíjmegállapító határozat száma alapján következtette ki a szerző – mint később kiderült, tévesen. A számban levő B betű ugyanis nem a belügyet, hanem Budapestet jelölte. Fónay Jenő erről hivatalos igazolást is kért, nem sokkal a cikk megjelenése után.

Mint kiderült, az írás egy többrészes sorozat első fejezete volt, 1993. június 14-én következett az újabb „meglepetés”. Ebben a kacsában már sokkal keményebb hangra váltott a szerző, többek között azt állította Fónay Jenőről, hogy a második világháború után hírszerzőként tevékenykedett a szolnok–szandaszőlősi repülőtisztek hűtlenségi perében, illetve köze volt a Puma vadászpilóták perében elítélt tisztek kivégzéséhez. Megelevenedett a cikkben az 1956-os forradalom időszaka is. Az írás szerint Fónay Jenőnek köze volt huszonegy Széna téri szabadságharcos halálához, illetve nyolc Uri utcai kőműves ipari tanuló elítéléséhez.

A sorozat harmadik része sem fukarkodott az igencsak súlyos állításokban. Ebben például az szerepelt több más mellett, hogy harmadik letartóztatásakor szembesítették Fónay Jenőt öt forradalmár társával, akiket e szembesítés következtében kivégeztek.

Fónay Jenő egyébként 21 napot töltött a siralomházban, várta az akkor rászabott büntetést, vagyis a halált. Saját bevallása szerint így utólag az fáj neki a legjobban, hogy a Kacsa a Kisfogház „gyóntatójának” nevezte, mintha kihallgatta volna hetvenegy halálba induló társát az utolsó éjszakán, s a kicsikart információkat tovább adta volna a börtön biztonsági tisztjének. Noha csak vigaszt nyújtott nekik, néhány emberi szóval próbálta elviselhetővé tenni számukra a rettenetes órákat.

A férfi bírósági feljelentést tett, amúgy pedig rengeteg levelet küldött a legkülönbözőbb helyekre az ügyben. A Belügyminisztérium például visszaigazolta, hogy sohasem állt semmiféle belügyi szerv alkalmazásában, nem volt az ÁVO tagja, nem volt III/III-as besúgó sem, a Hadtörténeti Intézet pedig a Kacsa-cikkek állításainak történelmi képtelenségeire reagált.

A perben összesen húsz bírósági tanút hallgattak meg. Tobak Tibor, az egykori legendás Puma-pilóta például önként jelentkezett, hogy elmondja az igazságot arról a bizonyos vadászrepülő-perről, s ezzel ő is teljes mértékben tisztázta Fónay Jenőt.

Fónay szerint egyébként azért húzódott el annyira az ügyében folytatott per, mert a Kacsa-cikkek szerzője minden tárgyalásra újabb és újabb állításokkal állt elő, hátha képtelen lesz valamelyiket hitelt érdemlően cáfolni az idős ember. Fónay 10 millió forintos kártérítésre perelte a cikksorozat szerzőjét, Szemennyei Kiss Tamást és a Kacsa kiadóját, a VIP Lap- és Könyvkiadó Kft.-t. Az ítélet jóval enyhébben szólt. Az elsőrendű alperesnek, azaz Szemennyei Kiss Tamásnak tizenöt napon belül meg kellett jelentetnie a bíróság ítéletét a Kacsa magazinban, méghozzá fizetett hirdetésként, saját költségén, továbbá elnézést kellett kérnie Fónay Jenőtől. Végül is a VIP, mint kiadó került nehezebb helyzetbe, a kft.-t egymillió forint nem vagyoni jellegű kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság. Fónay Jenő fennmaradó, 9 millió forint iránti igényét pedig elutasította.

Mindezt a bíróság a Ptk., vagyis a polgári törvénykönyv paragrafusai alapján hirdette ki, leszögezve, hogy nem fogadta el Szemennyei Kiss Tamás és a VIP Kft. védekezését, mely szerint a Kacsa magazin nem állításokat, csupán véleményeket közölt Fónay Jenőről, s a bíróság azt is hozzátette, hogy a szerző és a kiadó a per során sem bizonyította az általuk közzétett tények valóságát.

Megvásárolt miniszterek

Egy másik bírósági eljárás, jellegénél fogva, még jobban felkavarta a hazai közvéleményt. Míg a Fónay-ügyben csak áttételesen érzékelhette a politikai indítékokat a kívülálló, addig ez dr. Lengyel László ügyében nyilvánvalóvá és egyértelművé vált.

Az ismert politológus 1993. június 10-én előadást tartott Veszprémben a helyi akadémiai bizottság kulturális egyesületének meghívására. Ezúttal az akkori magyar gazdaság állapotáról beszélt Lengyel László, abban az időben jelent meg e témakörben Útfélen című könyve is. A tanúvallomások és az előadásról készült sajtóbeszámolók szerint a politológus az úgynevezett olasz példáról kezdett beszélni, mint fenyegető lehetőségről. Kifejtette, hogy Olaszországot szemmel látható fejlődése mellett a gazdasági és politikai szféra informális, azaz tisztázatlan összefonódása jellemzi, s hazánk is könnyen erre az útra tévedhet. Immár Magyarországra utalva pedig hozzátette, hogy „a közigazgatásban kialakult a tökéletes korrupció, pontosan meg lehet mondani, melyik minisztert vagy főosztályvezetőt mennyiért lehet megvenni”.

Ez a mondat az est legsúlyosabb kijelentésévé vált, elsősorban politikai tartalmánál fogva, hiszen az MDF vezetésével alakult polgári kormány irányította akkor az ország életét. A mondatot természetesen idézte a sajtó is, így az egész ország megismételhette, annak ellenére, hogy az előadásra csupán egy 30-40 fős közönség volt kíváncsi.

Az ügyben maga Antall József tett feljelentést a magyar kormány nevében, hatóság megsértésének bűntette miatt. Horváth Balázs, az MDF egykori belügyminisztere, az MDF politikusa és országgyűlési képviselője szerint Lengyel László szavai szinte sokkolták az akkori kormányt. Antall József ugyanis szinte mindennél jobban gyűlölte a korrupciót, s vigyázott miniszterei tisztaságára, spártai szellemben irányította kormányát.

Horváth Balázs elmondta, előtte egyáltalán nem volt ismeretlen Lengyel László neve és személye. Tehetséges embernek tartotta, sőt, munkaügyben is találkoztak már. Lengyel László az önkormányzatok vagyonelosztásával kapcsolatosan jogszabálytervezetet is készített az akkori Belügyminisztériumnak, Horváth Balázs azonban nem értett egyet az anyag elképzeléseivel, így idővel meg is szakadt közöttük a munkakapcsolat, természetesen harag és rosszérzés nélkül.

Lengyel László ügyében a megszokott módon zajlott a vizsgálat, majd a bírósági eljárás – ezúttal büntetőper keretei között. A politológus a vizsgálat során nem zárta ki egyértelműen, hogy valóban elmondta az adott mondatot. A bíróság előtt azonban nem érezte magát bűnösnek, sőt ott már a kijelentés elhangzását is kétségbe vonta, mondván, a mondatstílus és szószerkezet tekintetében is idegen tőle. Kifejtette, hogy előadásában a magyarországi korrupció kibontakozásának lehetőségeiről beszélt, de nem gondolta azt, hogy minden főosztályvezető és minden miniszter megvesztegethető lenne. Hozzátette azonban, vannak azért bizonyítékai néhány miniszter törvénytelen üzelmeiről.

A Veszprémi Városi Bíróság 1993 októberében hozott végzést az ügyben. Megszüntette az eljárást Lengyel Lászlóval szemben a nagy nyilvánosság előtt elkövetett hatóság megsértésének bűntettében, s megrovásban részesített őt. Az indoklás szerint a politológus nem követett el bűncselekményt, a bíróság annyiban viszont mégiscsak jogsértőnek tekintette az esetet, hogy a megrovás formájában kifejezze rosszallását.

Az ítéletet fellebbezés követte, az ügy a Veszprém Megyei Bíróságra került. A grémium nem fogadta el a városi bíróság ítéletét, s Lengyel Lászlót bűnösnek találta nagy nyilvánosság előtt elkövetett hatóság megsértésének bűntettében. Hetvenötezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, ezt azonban egy év próbaidőre felfüggesztette.

Érdekes, de a megyei bíróság hivatkozott az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára is indoklásában, mely szerint a politikusokkal szemben tágabbak az elfogadható bírálat határai, s ez még inkább igaz egy ország adott kormányával szemben. Lengyel László felülvizsgálatot kért, az ügy végül is a Legfelsőbb Bíróság asztalára került. Az LB a felülvizsgálati eljárás végén kimondta, Lengyel László nem követett el a bűncselekményt.

Lengyel idézett mondata természetesen tovább élte a maga önálló életét. Horváth Balázs, az MDF képviselője ugyanis úgy gondolja, a politológus kijelentésével indult el Magyarországon az addig ismeretlen gyanú-hadjárat, minden az akkori kormánydöntéssel szemben, az ellenzék minden lépés mögött valamilyen összefonódást, visszaélést sejtetett.

Horváth Balázs elmondta, hogy őt magát is sokszor és sok mindennel vádolta meg az akkori ellenzék belügyminisztersége idején. A taxissztrájk alkalmával például azt állította Eörsi Mátyás, az SZDSZ parlamenti képviselője, hogy Horváth Balázs azt fontolgatta, a tömegbe lövet. Az esetet per követte, a bíróság megállapította Eörsi felelősségét és megrótta.

A bíró mérlege

Az Alkotmánybíróság 36/1994. évi határozata lényegét tekintve úgy rendelkezik, hogy a közhatalmat gyakorló személyeknek és intézményeknek, közszereplőknek több és keményebb bírálatot kell elviselniük, mint a társadalom egyszerű tagjainak. Megszüntette például a hatóság vagy hivatalos személy megsértése bűntettének tényállását is. Azaz ilyet azóta nem lehet elkövetni. Több jogi szakember is úgy gondolja, hogy az Alkotmánybíróság határozatát éppen Lengyel László esete kapcsán harcolták ki. Az ő okfejtésük szerint az indítványozók arra törekedtek ugyanis, hogy kisebb legyen a kockázata a polgári pártok ellen folytatott mindenkori baloldali és liberális kampánynak. Arra gondoltak, hogy a polgári lapok, illetve polgári médiumok is élvezhetik majd ezeket az előnyöket, hiszen a sajtó és a média területét – akárcsak most – akkor is a hazai baloldal uralta.

Az Alkotmánybíróság természetesen szigorúan szakmai szempontok alapján hozta meg döntését, mely azóta irányadóvá vált a bírói gyakorlatban. Dr. Soós Gábor ügyvéd szerint fontos azonban átgondolni, hol húzható meg a határ egy ember közszereplői tevékenysége és magánéleti szférája között. A két terület ugyanis óhatatlanul átfedheti, sőt, át is fedi egymást sok-sok ponton. S az már csak bíró mérlegelésétől függ, hogy mit minek minősít.

Az Alkotmánybíróság határozata egyébként nem hozott olyan nagy változást a bírák munkájában, mint ahogy azt bárki gondolná. Rágalmazásért például egyetlen egy végrehajtható szabadságvesztéssel végződő ítélet sem született az elmúlt negyven esztendőben. A nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett, sajtó útján történő rágalmazásért is csupán pénzbüntetést szabtak ki a bíróságok. Nem találni végrehajtható szabadságvesztéssel végződő rágalmazási ügyet a Bírósági Döntvénytár több mint tízezer oldalból álló gyűjteményében sem.

Horváth Balázs arra sem emlékszik, hogy magánvádas per börtönbüntetéssel végződött volna. Csak egyetlen egyre, amikor könnyű testi sértésért ítéltek el valakit. Az illető azonban többszörösen visszaeső bűnöző volt, egyszerűen nem lehetett felmenteni.

Érdemes összehasonlítani a Demokrata főszerkesztője és cikkírója, azaz a Bencsik András és Bertók László Attila ellen született elsőfokú, nem jogerős ítéletet a Kacsa magazin és Lengyel László ügyével. Horváth Balázs szerint az aránytalanság több mint feltűnő, rendes körülmények között jogi értelemben az eddig kitaposott úton kellett volna járnia az elsőfokú bíróságnak is. A képviselő, aki foglalkozását tekintve ügyvéd, abszurdumnak tartotta a megszületett ítéletet. Horváth Balázs attól tart, sajnos nem egyedi estről van szó. Annál inkább sem, mert más jogi abszurdumok is születnek. Például az, hogy a Fiatal Baloldal a polgári körök működésének törvényességi vizsgálatát kérte az ügyészségtől. A második világháború után éppen ilyen módszerekkel támadtak neki a Moszkvából hazatért kommunisták a különféle civil szervezeteknek. Így például a Kalotnak, a legényegyleteknek, az aranykoszorús gazdaköröknek. Így indult a koncepciós perek hosszú sorozata.