Antifa elvtársnő
Fotó: Demokrata/Ágoston Balázs
Hirdetés

Trux elvtársai ma néhányan megjelentek tüntetni a bíróság közelében a Bihari János utca és a Markó utca sarkán, ahol transzparensek mögé és esernyők alá bújtak, a tárgyalás alatt pedig harsány kommunista mozgalmi zeneszámokkal szórakoztatták a környékbeli épületek lakóit. A tárgyalóteremben helyet foglaló elvtársaik sállal, maszkkal takarták el arcukat, egyikük egy szivárványszínű legyező mögé rejtőzve fényképezte a hallgatóság nem antifa részét – amihez egyébként a tárgyalási rendtartás szerint nem volt joga. A sajtó képviselőinek viszont jogukban áll fotókat készíteni, ezt izgatott gesztikulálással nehezményezte az egyik német kommunista fiatalember – hiába. Ráadásul a sapkákat, sálakat is kénytelenek voltak levenni Sós József bíró utasítására. A bíróság előtt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Légió Hungária és a Betyársereg tagjai adták az antifasiszták tudtára, hogy nemkívánatosak Magyarországon.

A tárgyalás elején dr. Sós József bíró bejelentette, hogy egyesíti a folyamatban lévő, Salis, Trux és a Németországban szabadlábon védekező Anna Christina Mehwald elleni eljárást a hazájában ugyancsak szabadlábon lévő Gabriele Marchesi ügyével. Ez érthető, hiszen bűntársak.

Antifa elvtársak
Fotó: Demokrata/Ágoston Balázs

Trux ezúttal is önfeledt mosollyal érkezett a tárgyalásra, amelynek során vallomást tett a brutális 2023-as terrorista támadások több áldozata.

A német Robert Fischer videokapcsolaton keresztül arról számolt be, hogy az 1945. február 11-i budavári kitörés évfordulója alkalmából érkezett Budapestre. 2023. február 11-én Budán egy koncertről a szálláshelyére tartva maszkos emberek támadták meg. Mint mondta, későn vette észre, hogy ismeretlenek követik, bár korábban a koncert helyszíne körül észlelte, hogy vélhetően antifák ólálkodnak ott, akiket a rájuk jellemző szubkulturális ruházatról azonosított. Állítása szerint egy nagy objektívvel felszerelt fényképezőgéppel fotózták a koncerthelyszín előtt álldogálókat.

Korábban írtuk

A támadók között férfiak és nők is voltak, lefújták paprikasprayvel, és ütlegelték. Egy női hang közben azt mondta: „Végre!”.

A támadás, ami egy nő vezényszavára kezdődött és fejeződött be, nagyjából fél percig tartott, az orvosi vizsgálat 30 sérülést azonosított a fején. Két napra a látását is elvesztette.

A Betyársereg, a Légió Hungária és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai
Fotó: Demokrata/Ágoston Balázs

A terroristák áldozata ügyészi kérdésre elmondta, hogy gyógyulása máig tart, ergonómiai terápiára jár, kézsérülése miatt pedig nem tudja ellátni munkáját.

A hallgatóság gúnyos derűvel hallgatta a német áldozat vallomását, láthatólag semmiféle együttérzés nem volt bennük a brutálisan bántalmazott férfi iránt, sőt, helyeslik az embertelen bűntettet.

A másik német áldozat, Sabine Brinkmann meghallgatása az internetkapcsolat megszakadása miatt szeptemberre tolódott, vallomást tett viszont a brutális Gazdagréti téri támadás egyik szemtanúja. A fiatal nő elmondta, hogy 2023. február 10-én déltájban a téren található élelmiszerboltba tartott, amikor arra lett figyelmes, hogy több ember hátulról rárohant egy férfira, akinek botokkal ütlegeltek a fejét és a testét, miközben lefogták a kezét és a lábát. A tanú szerint a bűnözők többsége nő volt. A bántalmazást is egy nő taps formájában adott jelzésére hagyták abba, majd elfutottak.

Egy másik szemtanú – ugyancsak egy fiatal nő – abban az élelmiszerboltban dolgozott, amely előtt a brutális támadás történt. Vallomásában lényegében megerősítette a másik szemtanú által mondottakat.

Az antifa hallgatóság vidám pikniket rendezett a tárgyalóteremben
Fotó: Demokrata/Ágoston Balázs

Vallomást tett a Gazdagréti téren kegyetlenül bántalmazott Tóth Zoltán is. Ő az a fiatalember, aki éppen munkahelyére, egy Gazdagréti téri dohányboltba igyekezett, amikor a hátról, túlerőben támadó gyáva antifák megtámadták.

Az áldozat aznap a Széll Kálmán téren szállt fel a Gazdagrétre tartó 139-es buszra – mint utólag kiderült, a bűnözők már akkor kinézték maguknak, és követni kezdték. A Gazdagréti téren beugrott az ottani postára, eközben egy fiatal szőke nő megkérdezte, hogy részt vesz-e a Kitörés-emléktúrán. Az áldozat azt felelte, hogy nem, és nem is tervezi. Erre az őt megszólító lány azt mondta: „Pedig úgy néz ki”. A postáról kifelé jövet ütést kapott a fejére, a földre zuhant, emlékei szerint öt-hat maszkos támadó ütlegelte, miközben lefogták. A sérülések súlyosságára jellemző, hogy 24 öltéssel varrták össze a fejét, bordatörést szenvedett, és két hónappal később még fájdalmai voltak.

Ügyészi kérdésre válaszolva az áldozat fontos tényre hívta fel a figyelmet: az őt megszólító nő magyarul beszélt. Ez súlyos következtetésre ad alkalmat, hiszen fölveti a magyarországi antifasiszták aktív részvételét a nemzetközi bűnszervezet által elkövetett 2023-as terrorista támadásokban.

A mai tárgyalás utolsó mozzanataként dr. Sós József bíró az ügyészi álláspontnak helyt adva elutasította Simeon Ravi Trux védőjének a vádlott letartóztatásának megszüntetésére, esetleg óvadék ellenében házi őrizetbe helyezésére irányuló indítványát. A döntés a bűncselekmények ismeretében egyértelműen indokolt és helyes, annál is inkább, mert mint az ügyészség által benyújtott dokumentum bizonyította, a megrögzött visszaeső bűnöző, Simeon Ravi Trux ellen Németországban több eljárás folyt, többek között lopás, garázdaság, kábítószerrel való visszaélés és erőszakos bűncselekmények miatt.

A per szeptemberben folytatódik.