Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Bősz Anett (DK) azzal vádolta a kormányt, hogy a koronavírussal fogott össze, és a helyi önkormányzatok tönkretételére szövetkezik. Hangsúlyozta: az önkormányzatok számos feladatot látnak el a járványhelyzetben – teszteket szereznek be, gondoskodnak a karanténban lévő idősekről – azonban a kormánytól nem kapnak érdemi segítséget, sőt, még forrásaikat is csökkentették.

Kontrát Károly belügyi államtitkár elmondta: Magyarország az európai országok közül az elsők között lépett a koronavírussal kapcsolatban, hiszen már januárban felállították az operatív törzset, majd a védekezés keretében 10 akciócsoportot is.

Hozzátette: hazánk a szigorító intézkedéseket európai összehasonlításban korán hozta meg, így lassult a járvány terjedése. Kitért arra is: a kormány 660 milliárdos járványügyi alapot hozott létre, az egészségügyi eszközök beszerzése pedig folyamatosan zajlik.

Folytatjuk a küzdelmet a magyar emberek életének megvédése érdekében és ebben számítunk az önök támogatására is – üzente a DK-s képviselőnek.

Bősz Anett úgy reagált: a kormány intézkedései rossz következményekkel járnak a önkormányzatok finanszírozására.

Kontrát Károly viszonválaszában jelezte: a kormány az önkormányzatokat sem hagyta egyedül, hiszen 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben 1300 milliárdos adósságot vállalt át. Megjegyezte: amíg Czeglédi Csabának jut pénz, addig a DK kérdései nem megalapozottak.