A főváros baloldali vezetése már a Városok energiatakarékossági sprintjének több autóellenes pontot is tartalmazó programján dolgozhat.

Hirdetés

Néhány nappal az után, hogy Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes bejelentette, hogy csatlakoznak a brüsszeli kezdeményezéshez, Bősz Anett az ATV Start című műsorában szintén kívánatosnak nevezte az autós közlekedés háttérbe szorítását – olvasható az Origo cikkében.

„Én nagyon nagy előrelépésnek tartanám egyébként a sokféle ösztönzőt, ami mondjuk abba az irányba tolná a magyarokat, hogy minél többször hagyják maguk mögött az autót és üljenek át tömegközlekedési eszközökre” – fogalmazott Karácsony Gergely DK-s helyettese. A Városok energiatakarékossági sprintjében egyebek mellett autómentes övezetek és napok szerepelnek, de

Tüttő arra is felszólította a budapestieket, hogy a takarékosság jegyében a kevesebb autózás mellett fogják vissza az otthonaik energiahasználatát is.

Korábban írtuk

Abba szeretnénk a lakosságot és a budapestieket is bevonni, hogy mindenki a maga területén gondolja végig, hogy hol tud egy kicsivel kevesebb energiát fogyasztani. Akár az autóhasználat mérséklésével, akár az otthoni fűtési, hűtési, főzési szokásoknak az újragondolásával, tehát mindenki nézze meg, hogy milyen mennyiségű energiát fogyaszt, és hogyan tudná azt csökkenteni – hangoztatta Tüttő a Spirit FM Aktuál című, múlt csütörtöki műsorában. A brüsszeli kezdeményezés ajánlásai között egyébként az is szerepel, hogy az agglomerációs települések éjjelre kapcsolják ki a közvilágítást. Az unió nyugati felében rendszeresen születnek a valóságtól hasonlóan elrugaszkodott, elképesztő elképzelések.

Frans Timmermans, az európai bizottság alelnöke például a belső égésű motorokra kivetett karbonadó bevezetését vetette fel, ám ezt az európai parlament egyelőre leszavazta.

A balliberális politikus korábban azzal a javaslattal állt elő, hogy az energiatakarékosság jegyében mosás helyett inkább szellőztessék a ruháikat az emberek, a fűtést pedig plusz pulóver viselésével váltsák ki. Saskia Esken német szociáldemokrata politikus pedig azzal az ötlettel házalt, hogy hazájában tiltsák be a vasárnapi autóvezetést.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.