Bősz Anettet a Demokratikus Koalíció (DK) jelölése alapján, Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára választották meg a képviselők titkos szavazással. A pozíciót eddig Gy. Németh Erzsébet töltötte be, de ő parlamenti mandátumot szerzett, és május 1-jén lemondott.

Hirdetés

A közgyűlés Bősz Anett főpolgármester-helyettes illetményét a főpolgármesteri illetmény 90 százalékában, havi 1 millió 350 ezer forintban állapította meg. Emellett havi 202 500 forint költségtérítésre is jogosult.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a főpolgármester-helyettes megválasztása előtti – háromnegyed órás – vitában közölte, „rossz üzenet” Bősz Anett jelölése, és emlékeztette Karácsony Gergelyt, megválasztása előtt azzal kampányolt, hogy nem fogja klientúraépítésre használni pozícióját. Hozzátette: szimbolikus üzenet lehetett volna, ha nem választ új helyettest, „spórol” a saját apparátusán, vagy olyan személyt jelöl, aki a közgyűlés tagja. Úgy vélte, „Bősz Anett egyértelműen politikai kinevezett”, megválasztása hatalmi osztozkodás része.

A kormánypárti politikus kifogásolta, hogy Bősz Anett nem Budapesten él, és korábban csak az agglomeráció és a főváros viszonyában, az agglomeráció szempontjából szólalt meg.

Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi polgármester felvetette, hogy „a DK-ban nem találtak alkalmas budapesti kádert”? Ne alázzátok meg a budapestieket azzal, hogy nem találtok a fővárosiak között olyan embert, aki ezt a nagyon komoly főpolgármester-helyettesi posztot be tudná tölteni – fogalmazott.

A vitában szóba került Bősz Anett várandóssága is, ennek kapcsán a fővárosi koalíciót adó pártok képviselői azt hangsúlyozták: Bősz Anett felkészült és várandóssága nem akadályozza majd munkájában. Karácsony Gergely főpolgármester pedig arról beszélt, önmagában az, hogy valaki mögött politikai támogatottság van, még nem teszi alkalmatlanná. Úgy vélte, egyszerre van szüksége személyes alkalmasságra és politikai támogatottságra, és Bősz Anettnek mindkettő a rendelkezésére áll. A főpolgármester felkérte a képviselőket, lássanak abban lehetőséget, hogy Bősz Anett az agglomerációban él, az – mint mondta – lehet a munkája része, hogy az agglomeráció és a főváros közös ügyeiről gondolkodjon.

Ughy Attila (Fidesz-KDNP) arról beszélt, a frakciója nem gondolta, hogy Bősz Anett várandósan nem tudja ellátni a tisztséggel járó feladatokat, viszont nyilatkozatra lenne szükség tőle arról: vállalja-e, hogy a pozíciója miatt Érdről visszaköltözik Budapestre.

A testület egyhangú döntéssel helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánította a XXII. kerületében található – az M0-ás körgyűrű Deák Ferenc hídjától Érd közigazgatási határáig terjedő – nagytétényi Duna-partot. A mintegy 4,7 kilométer hosszú hullámtér nagy része ártéri erdő, de beletartozik a kiemelkedő értéket képviselő Duna-rét és egy kis öböl is, amely jelentős vizes élőhely.

A közgyűlés Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára – 19 igen, 6 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett – jóváhagyta a Budapest Global Egyesület létrehozását. Az egyesület alapszabályban rögzített célja: Budapest egy globálisan beágyazott, versenyképes és élhető várossá váljon azáltal, hogy lehetővé teszi a hosszú távú, strukturált együttműködést a fővárosi önkormányzat, helyi vállalatok és tudásközpontok között.

Az egyesület alapító tagjai között szerepel a fővárosi önkormányzaton túl a Budapest Brand Nonprofit Zrt., a BKM Nonprofit Zrt., a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt., az Egon Zehnder International Kft., a Graphisoft SE, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, a Nestlé Hungária Kft., a Startup Hungary Alapítvány, a Wallis Asset Management Zrt., az OTP Bank Nyrt., a K&H Bank Zrt., valamint az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

A képviselők jóváhagyták, hogy a főváros támogatási szerződést kössön a Romaversitas Alapítvánnyal roma ösztöndíj létrehozása céljából, fővárosi roma gyakornoki program beindítására. A célra 27 millió forintot különítettek el.

A Fővárosi Közgyűlés döntött arról is, hogy a II. kerületi Jurányi utca 3. szám alatti volt középiskola 389 négyzetméteres földszintjét és a 290 négyzetméteres udvart bérbe adja a kerületnek tíz évre, hogy az ott bölcsődét alakíthasson ki. A jelenleg az épületet bérlő Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesülettel pedig módosítják a bérleti szerződést és kedvezményes díjat állapítanak meg.

Őrsi Gergely (MSZP) kerületi polgármester elmondta: az előbbi döntéssel és egy, a kerületre örökül hagyott ingatlannak köszönhetően két új bölcsődével – összesen 36 férőhellyel – gazdagodhat a városrész.

Korábban írtuk