Fotó: MTI/Rosta Tibor (archív, illusztráció)
Hirdetés

A kiállítóteret működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője, Fábián Tamás az MTI-nek elmondta, hogy a fejlesztéseket az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Kubinyi-program keretében, a fenntartó gyulai önkormányzat által elnyert 10 millió forintos támogatásból valósítják meg.

Az összegből készítettek egy diorámát, egy háromszor másfél méteres makettet a 16. századi várról. A most látható téglavár ugyanis nem az eredeti erődítmény, az eredetileg jóval nagyobb kiterjedésű volt. A ma is látható téglavárat trapéz formájú külső vár vette körül, ennek délnyugati sarkán volt a napjainkra is megmaradt ágyútorony; volt egy a téglavár körül felépített, öt bástyával ellátott palánkfal, valamint az ehhez kapcsolódó, földből és fából épült, négybástyás huszárvár.

A makett az 1566-os ostrom heteinek idejére viszi vissza a látogatókat, az erőd részeinek és a katonai mozdulatoknak a bemutatásában fényfestés segíti a látogatókat. Ezt hangeffektek és kisebb animációk teszik még életszerűbbé.

Az újítás része egy úgynevezett kiterjesztettvalóság-installáció, amely a jelenlegi rendezvénytér és a szemben lévő Almásy-kastély látványát egészíti ki a 16. századi huszárvárról, valamint az azt körülvett palánkfalról készült grafikával. Készítettek egy puskát, amelynek mozgatásával lehet mozgatni ezt a „látványt” az azt megjelenítő monitoron.

Mindkét technikai elem elkészítéséhez a régészeti és történettudományi kutatások szakmai anyagát vették alapul.

A pályázati támogatásból három perces videó is készült a 16. századi várról és építéstörténetéről. A dioráma fémszerkezetét, a fényfestést és a puskát professzionális cégekkel gyártatták le. Vidéki kiállítóhelyként azonban szinte egyedüliként, az elemek vezérlését egy munkatársuk, Temesváry János műszaki vezető készítette el, ahogyan a dioráma tartalmi részét és a narrációt is saját szakembereikkel állították össze – emelte ki Fábián Tamás, aki hozzátette, a támogatásból megújítják a kiállítás feliratait is.

Elmondta, a vár múzeumi része „folyamatosan frissül, új tartalmakkal egészül ki”, tavaly nyáron a legfrissebb régészeti feltárások eredményeiről szóló Eltemetett vár című időszaki kiállítás főbb elemeit vitték át az Almásy-kastély időszaki kiállítóteréből a várba, és a jövőben is terveznek újításokat a várkiállításban.

A kommunikációs vezető közölte, ezekben a napokban építik fel a diorámát a fegyvertárban, amelyet nem zárnak le a látogatók előtt, akik így betekintést nyerhetnek az éppen zajló munkákba.

Az új látványelemeket hivatalosan a magyar kultúra napja körül tervezik átadni a nagyközönség számára.